A kilencvenes években Michael Mann gondolt egyet, és újrakreálta 1989-es tévéfilmjét, a L.A. Takedown-t. De, hogy emelje a tétet, nem csak a végletekig tökéletesítette, hanem a két rivális főszerepre a filmtörténelem talán két legnagyobb színészét választotta: Al Pacino és Robert De Niro.

"Hand me the keys, you fucking cocksucker!"

Bryan Singer neve nem csak az X-Men filmek rendezőjeként lehet ismerős, hiszen még a mutáns-mozik előtt, 1995-ben tető alá hozott egy filmet, amellyel egy életre beírta magát a filmtörténelembe. Ez volt a The Usual Suspects, vagyis a Közönséges bűnözők, amellyel Kevin Spacey is megkaphatta élete első Oscar szobrocskáját, ezzel karrierje fordulópontjához érkezett, hiszen itt figyelt fel rá igazán a filmszakma. De nem csak ez miatt méltó említésre: a Totalfilm a 30 Greatest Twist Endings (30 legjobb csattanó - vigyázat a link spoileres, viszont angol nyelvű) listáján egyenesen az első helyig tornázta fel a filmet, de az Imdb 8.7-es átlaga mellett sem szabad szó nélkül elmenni.

Miről is van szó pontosan? Meglehet, blogger-életem alatt még egyszer sem használtam ezt a kifejezést, de most muszáj lesz, hiszen a Közönséges Bűnözők az a film, amelyre joggal mondhatjuk, hogy körmönfont.  Az első, körülbelül 3-4 alkalommal, ahogy újra és újra megnéztem annak idején, mindig találtam valami apró kis momentumot, amely felett először simán elsiklott a tekintetem, de ott volt, valójában majd' kiszúrta a szemem. Ebben rejlik a film igazi ereje: a részletekben, mert valljuk be, a történet egyáltalán nem az a fajta nagy szám, amitől annyira elfogod dobni az agyad, könnyen meglehet, hogy néhány sebből vérzik is, de mind a sok-sok aprólék, mind a színészi alakítások, mind a kiváló vágási munkák, valamint az a rideg, már-már hátborzongató atmoszféra egész egyszerűen jóval messze az átlag fölé emelik... na és az a csattanó, ami után egyszerűen csak kerestem az állam a földön, és miközben pergett a stáblista, én ültem, mint aki kísértetet látott, és nem akartam hinni a szememnek, hiszen a Fight Club óta nem éreztem magam ennyire átverve.

Na de a történet. A rendőrség egy leégett hajóra bukkan a kaliforniai kikötőben, tele halottakkal, mindössze két túlélővel: egy égési sérüléseket szenvedett haldokló magyar maffiózó, valamint egy piti bűnöző New Yorkból, a sánta Roger "Verbal" Kint (Spacey). Verbal a rendőrségen meséli el, hogyan kezdődött az egész, még New Yorkban, pár héttel ezelőtt. Őt és még néhány helyi priusszal rendelkező arcot bevittek kihallgatásra egy teherautó eltérítés ügyében (az eredeti cím is erre utal: A szokásos gyanúsítottak). Innen egyenes út vezetett egy közös melóhoz, amelyből kifolyólag aztán Kalifornia felé kellett venniük az irányt. Egyhamar kiderült, hogy nem véletlenül kerültek pont ők össze egy csapatba: az alvilág mitikus alakja, Keyser Soze keze van a dologban, akinek lenne egy kis elszámolni valója...

Hogy miért nem szabad, sőt, egyenesen miért bűn ezt a filmet szinkronnal nézni?

Nem csak Benicio Del Toro kifejezetten vicces akcentusa miatt, mert a fordítás minősége még hagyján, ami nagyobb probléma, az az, hogy hála a drága jó hazai szinkronstúdiónak, már a film második percében sikerül lelőniük a poént. Kész, oda az élmény, elvették a habot a tortánkról. Mindenképp az eredeti verziót ajánlom, kötelező jelleggel, ha eddig kihagytátok volna - tessék azonnal pótolni!

A kaszting külön bekezdést érdemel, mert nem csak a félelmetesen jó Spacey vállán nyugszik a film, gondolom mondanom sem kell, hogy az őt faggató Chazz Palminteri is tudja a dolgát. Rajtuk kívül Gabriel Byrne-től kezdve Benicio Del Torón (neki is itt indult be igazán a karrierje) át Kevin Pollack-ig mindenki egy abszolút jó választás volt a saját karakteréhez, de még komolyan, Stephen Baldwin is megállja a helyét. Csak úgy, mint Pete Postlethwaite, aki a rejtélyes Keyser Soze jobbkezeként, vagy ha jobban tetszik, küldönceként látható, jelenetei köré pedig szinte tapintható feszültséget volt képes teremteni rideg tekintetével. John Ottman, mint a film zeneszerzője szintén profi munkát végzett: a jellegzetes alapdallamok teremtik meg a már említett félelmetes atmoszféráját a Közönséges bűnözőknek, olyannyira, hogy a főcímet minden egyes újranézés alkalmával végignézem, pedig csak a vizet mutatják, éjszaka, ahogy fénycsóvák rezonálnak a hullámokon, miközben peregnek a nevek. Viszont beszippant, minden alkalommal, újra és újra. Ehhez hasonló, már-már horrorisztikus melódiákkal többször is összefuthatunk a film során.

A forgatókönyv legnagyobb húzása nem csak a rejtelmes és titokzatos Keyser Soze homályos ködbe burkolt bemutatása, a bűnöző, akivel más alvilági arcok a gyerekeiket ijesztegetik, a bűnöző, aki mindenki felett áll; sokkal inkább az, hogy mindvégig mi sem tudunk többet, mint a Verbalt kihallgató, Palminteri által alakított Kujan nyomozó. Szinte vele együtt próbáljuk megérteni, megoldani az ügyet, ami folyton újabb és újabb kérdéseket vet fel.

Végezetül annyit, hogy a The Usual Suspects esetében ha nem is minden idők, de a kilencvenes évek egyik legprecízebb filmjével állunk szemben. Egy olyan filmmel, ami ha eléri a kívánt hatást, akkor jó ideig ott motoszkál majd az agyadban, hiszen ha az elején beszippant, akkor a végén rútul átverve képes kiköpni magából. Nagy kár, hogy azóta nem készültek hasonló kaliberű filmek a témából, igaz leszorítani a trónról szinte lehetetlen küldetés, de jó lenne hasonló kreatív munkákat látni végre. 10/10.

"The greatest trick the devil ever pulled was convincing the world he did not exist. And like that... he is gone."

És akkor az év egyik legjobban várt, és legnagyobb titkolózásba burkolózott mozija végre megérkezett! Christopher Nolan nem hazudtolta meg önmagát, mondhatnám úgy is, hogy azt a bizonyos mércét, amelyet két évvel ezelőtt a Sötét Lovaggal olyan magasra tett, most abszolút megütötte.

A filmnek egyik legnagyobb előnye az, hogy egy pillanatra sem ül le, nincs egy másodpercnyi üresjárat sem, a két óra húsz perces játékidő pillanatok alatt elszállt. Mivel magán hordozza a Nolan féle motívumokat, ezért van ugye amolyan visszatérő jelenet is, de voltaképp egyből bele is csapnak a lecsóba, onnantól pedig non-stop a tetőfok.

Cobb az extrakció mestere: képes az emberek álmaiba lépve onnan gondolatokat ellopni. Éppen felhagyni készül a mesterségével, amikor új megbízójától rendkívüli ajánlatot kap: ezúttal nem ellopni, hanem beültetni kell a gondolatot. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, de majd meglátjátok. Azt hiszem, ennyi még belefér a sztoriból, hogy ne romboljam annyira az élményt.

Nolan, állítása szerint 16 éves kora óta fontolgatja fejében ezt a filmötletet, és a most 40 éves színész legelső „saját” munkáját tette közzé. A Memento ugyanis egy novella, míg a Tökéletes trükk egy regényen alapult. Az Álmatlanság egy remake, a Batman filmek pedig ugye képregényből adódnak. Tehát az Eredet lett az első igazi Nolan mű, és ha a továbbiakban is hasonló minőségű, saját produkciókra számíthatunk, akkor jöhetne minél előbb! Persze az majd csak a 2012-es, harmadik, záró Batman után lesz.

Jó hír azoknak, akik esetleg húzták Leonardo DiCaprio miatt a szájukat: teljesen rendben volt a srác, sőt: mással nagyon nem is tudtam volna elképzelni. Ment neki a dolog, és a többi szereplő is megállta a helyét. Itt volt Joseph Gordon-Levitt is, szerintem Leo mellett ő volt a film másik ásza. Sőt, Nolan jól bevált színésze, Michael Caine is felbukkant ismét pár rövid jelenetre. Cillian Murphyvel, Batman Madárijesztőjével is szeret együtt dolgozni a rendező, ezúttal őt is láthattuk.

A történetről bővebben? Egy szót se többet róla, mert nem akarom rombolni az illúziót annak, aki még nem látta. Csavaros, pörgős és egyedi. Nem nagyon lehet kitalálni, mi vár minket a következő sarkon, mindig akad újabb meglepetés. Persze nem árt felkészülni töménytelen mennyiségű akciójelenetre. Meg ugye Leonardo DiCaprio is nyilatkozta még pár hónapja, hogy nem nagyon tudott rájönni, miről is szólt a film, és már nagyon várta a premiert, hogy végre összeálljon a kép. Valamint egyes színészek nem kapták meg a kész forgatókönyvet, csak a saját részüket, hogy még véletlenül se tudjanak titkokat elárulni a nagyvilágnak a moziról. Volt tehát jó nagy titkolózás, de erre a filmre csak így szabad elmenni, hogy többé-kevésbé tiszta lappal indulunk.

Első látásra lehet, hogy kissé zavaros lehet majd a történet, ráadásul a temérdek filmbéli kifejezés definíciójára jobb lesz, ha mindig odafigyelsz, mert csak egyszer mondják el, és ha nem figyeltél, bebuktad.

Ja, és a zenéért Hans Zimmer a felelős, ezt gondoltam még külön megemlítem, tehát látszik, hogy itt is a tökéletesre törekedtek.

Konkrétan 9 pont lett volna, de a záró jelenetsor miatt – melynek végén egy hangos b*zmegot is elejtettem a néma teremben, persze akaratlanul, de muszáj volt – simán megérdemel 10 pontot. A film még később is ott fog motoszkálni a fejedben. Van rá esély, hogy még egyszer beülök rá moziban, de ha más nem, pár hónap múlva biztos itt díszeleg majd a polcomon a többi film közt, EREDETiben.

Lehet, hogy nem a legjobb ötlet volt a Vasember 2 premier előtt pár nappal megnézni ezt a filmet, mivel most olyannyira a hatása alatt vagyok, hogy egy icipicit csüggedt a lelkesedésem Tony Stark felé. Miért? Hát mert a Kick-Ass-től úgy körülbelül azt kaptam, amire számítottam…na jó, annál sokkal többet!

Vicces? Megvolt. Látványos? Kipipálva. Brutális és kegyetlen? Naná, hogy! Az igazat megvallva ennyire pörgős filmet mostanában nem láttam. Nincs is mihez hasonlítani, mivel eredetiségből ugye csillagos ötös. Bár sokan azt hitték erről a Mark Millar képregény-adaptációról, hogy valamiféle Superhero Movie szintű ostobaság lesz; sőt, az első előzeteseknél végig azt a gyanút keltették, hogy egy jópofa, bénázós feelgood vígjáték lesz, de akkor most hadd cáfoljam már meg, és jelentsem ki azt a tényt, hogy 2010 eddigi legtökösebb akciófilmjéről beszélünk épp, amelybe tipikusan a tátott szájjal végignézendő bunyókat sűrítették egybe.

Mondjuk az igaz, hogy eleinte elég rendesen ingadozik a tinivígjáték és az akció közt, de szépen lassan helyreáll, ám a poénok nem vesznek el, sőt, a végére egy drámai szálat is becsempésztek. Na de majd meglátjátok.

A történet ugye mindenki számára ismert. Dave egy átlagos srác a suliból, jobban mondva az osztály lúzerebbik részéhez tartozik, igazi képregény fanatikus. Elhatározza, hogy ő bizony szuperhős lesz, mindenféle különleges képességek híján. Az internetről rendelt álruhába bújva aztán ő lesz Kick-Ass. De persze minden kezdet nehéz, így első mentőakciója közben jól elverik. De nem adja fel, másodszorra már több sikerrel jár, videója pedig felkerül a netre, majd mindenki róla kezd beszélni. Később aztán kiderül, nem ő az egyetlen, aki jelmezbe bújva próbál rendet rakni a városban. De az is világossá válik számára, hogy itt bizony nem babra megy a játék. A többit meg majd meglátjátok, tényleg egy összetett sztori alakul ki a végére.

Én személy szerint soha sem kedveltem a tipikus „egy ember a tömeg ellen” szituációkat, amelyből aztán végül az a bizonyos egy kerül ki győztesként, ám ezúttal olyan méretű balhékat láthatunk az imént említett sémával, hogy csak lesünk. Őszinte legyek? A film után én is szívesen szétrúgtam volna pár rosszarc seggét, annyira felturbóztak az adott jelenetek, amelyeket nem csak a Hit-Girl, vagy épp a Big Daddy féle kőkemény zúzások tettek tökéletessé, hanem a zenei aláfestés is sokat dobott rajtuk (Prodigyért piros pont!)

A szereplők. Nos, a Dave/Kick-Ass-t alakító Aaron Johnson szerintem teljesen korrekt választás volt a szerepre, egész jól hozza a kezdetben még bénázó srácot, akinek később persze megnő az egója. Chloe Moretz-t már láthattuk tavaly a (500) Days of Summerben, ott is volt pár jó beszólása, de most… Na a film ütősebb részéért ő felel, holott egy tizenegypár éves kislányt alakít, akit apja (Cage) faragott Hit-Girl-é. Olyan bunyókat rendez, hogy az valami hihetetlen, de ezt nem lehet (nem is akarom) leírni, maradjon meglepetés, de annyit mondok, hogy a tár-csere, valamint a lasszós megoldást kikerekedett szemekkel néztem végig. Kinek jut ilyen durvulás az eszébe? Nicholas Cage már korábban is furcsa választásnak tűnt, mint Big Daddy, de benne megint kellemesen csalódik az ember. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fog neki állni a szerep, ráadásul egy rakás poénért ő a felelős. A fő gonosznak pedig Mark Strong kitűnő választás volt, de ezt már a Sherlock Holmesban is tudomásunkra hozták.

Magyarország pedig megcseszheti. Komolyan. Egy ilyen akció-dús, véres, mégis laza, ám mindvégig izgalmas filmet Ha/Ver címmel fognak behozni, ráadásul körülbelül két hónapos csúszással. Ráadásul Kick-Ass neve Zúzó lesz magyar szinkronnal. Na mindegy, ez ügyben már kitomboltam magam, csak így a filmet miután megnéztem, újra felötlött bennem, hogy aki ezt a borzalmas címet kitalálta, az vajon látta, mivel mit tesz?

Amúgy nem tudom, lehet-e kapni a képregényt itthon, mert hát rákerestem, de nem találtam sehol. Ha behozzák, tuti beszerzős!

Én komolyan csak azt tudom üzenni azoknak, akik elkönyvelték látatlanban a filmet valami ostobaságnak, hogy mindenképp adjanak legalább egy esélyt neki, mivel teljesen megváltozik a véleményük. Oké, nem azt mondom, hogy tetszeni fog majd, de biztos más lesz, mint amire számítottak. Nekem konkrétan minden képzeletemet felülmúlta, sokkal, de sokkal jobb lett, mint amire eredetileg számítottam. Pedig volt hatalmas nagy hype, láttam az összes trailert, minden netre dobott jelenetet végig néztem, de még így is maradt elég a filmre, hogy ne unatkozzak egy pillanatig sem. Szóval nálam ez egy teljesen stabil 10/10 lett. Jöhet a folytatás nyugodtan, mivel hagytak elvarratlan szálat is, ráadásul Mark Millar is tovább írja a képregényt, ám sokkal sötétebb hangulatvilágban gondolkozik a továbbiakban. Ha minden igaz, akkor idén már kezdik a forgatást.