Végül nem így lett, hanem mégis csak felszállt arra a repülőre, amellyel a többi meghasonlott alakkal utazik tovább. A repülő azonban lezuhant, az a maroknyi túlélő pedig a kietlen, havas Alaszkában tért magához. Nincs mese, valahogy haza kell jutni, valahogy túl kell élni, és akkor még ott vannak azok a vérszomjas farkasok is, hőseink pont a falka felségterületére tévedtek, amit négylábú gyilkológépeink nem néznek jó szemmel. A The Grey betartja a kötelező receptet, hiszen a csapat egyre fogyatkozik, kell bele egy lázadó is, akiről végül kiderül, hogy nem is olyan rossz arc, mint azt elsőre hittük, valamint természetesen Liam Neeson az, aki a legbölcsebb, a legokosabb, és természetesen szinte csak neki vannak túléléssel kapcsolatos ötletei.
A film legnagyobb hibájának ezt tudnám felírni, hogy Neeson karakterét nem kicsit írták meg és sablonosra, pedig magát a fickót bírom, és az alakításával voltaképp nem is volt semmi gond. Minden közhely és forgatókönyvi bukdácsolás ellenére a kivitelezés javarészt feledteti velünk ezeket az alapvető hibákat, nem csak a gyönyörű fényképezés, de szinte magunkon érezzük, ahogy a képünkbe csap a fagyos szél, amikor pedig az egyik szereplő például egy fáról zuhan le, akkor szinte a kamera is vele zuhan, mi pedig úgyszintén érezzük az elé kerülő ágak csapódását. Ezen kívül több olyan jelenet is van, amikor azt hiszed, hogy oké, akkor minden klappol, de nem, mert hirtelen történik valami, amitől talán még meg is ugrasz ijedtedben. Azok a sötétből felbukkanó, egyre csak sokasodó szempárok pedig hátborzongatóak.
Nem a The Grey lesz az év filmje, erről pont a kiszámíthatósága, és a kissé elnyújtott játékidő tehet - na meg a már említett múlton való őrlődés. Az igazat megvallva még újra sem nézném, de egyszer mindenképp egy intenzív élményt nyújtott. 7/10, amit adni tudok. Igaz, eleinte egy hatoson pörgött az agyam inkább. Ja, és a befejezés szerintem úgy jó, ahogy van.
