A következő címkéjű bejegyzések mutatása: star trek 3. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: star trek 3. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. május 14.
A fickó eddig producerként és íróként volt elhavazva, érdemes végiggörgetni az IMDB-adatlapját, milyen moziknál tevékenykedett így vagy úgy. Első rendezői munkássága nem kisebb film lesz, mint a Star Trek harmadik része. Nem semmi, hogy ekkora bizalmat kapott, hiába azért más területeken már letett valamit arra a bizonyos asztalra.
május 14, 2014
0
2013. november 4.
J.J. Abrams a Star Wars: Episode VII. dirigálását vállalván kiszállt a Star Trek rendezői székéből, és csak producerként fogja felügyelni a munkálatokat.
Egyelőre még nincs kőbe vésve semmi, de jelenleg az a helyzet áll fenn, miszerint Joe Cornish rendezheti a harmadik Star Trek-filmet. Cornish eddig mindössze egyetlen egy egész estés mozit dirigált le, ez pedig az Attack the Block. Ezen kívül íróként a Tin-tin kalandjaiban is közreműködött, valamint az Edgar Wright-féle Ant-Man film forgatókönyvében is besegített.
A stúdió jövőre már el szeretné kezdeni a forgatást, 2016-ban pedig érkezne is a film.
november 04, 2013
0




