Valahol vicces irónia, hogy Sam Worthington az Avatar óta miket vállal el, így akár metaforaként is értelmezhetjük a filmet, vagyis nem csak ő, hanem karrierje is egy ablakpárkányon ácsorog, az ugrásra várva. Ez persze nem igaz, de bocs, nem hagyhattam ki.
Rögtön azzal kezdem, hogy a Man on a Ledge tipikusan az a film, ami sokszor okoz feszesebb pillanatokat, de az izgalom sosincs igazán a tetőfokon. Sima, egyszer nézhetős akció, krimi és thriller egyben, de valójában egyik műfaj sem teljesül ki igazán a cirka másfél óra alatt. Ingázik jobbra-balra, de nem nagyon találja meg a maga kis világát. Mondanám azt, hogy erről az elsőfilmes Asger Leth tehet, de nem teljesen. Mert Pablo F. Fenjves szürke, középszerű forgatókönyvével már eleve nehéz dolga lett volna akármelyik rendezőnek.
Szóval Nick Cassady (alias Worthington), egykori zsaru, mára szökött fegyenc sok-sok emelet magasan egy ablakpárkányon ácsorog. Hamar felhívja magára a nyüzsgő város figyelmét, minden tekintet egyhamar csak rá szegeződik. Hogy pontosan miért is ácsorog ott, azt most inkább nem árulom el. A trailerek már megtették, pedig valójában egy kellemes pluszt adott volna az élményhez, ha titokban tartják előttünk. És ez így kicsit rombolt az élményen.
A Man on a Ledge nagy szerencséje azonban, hogy nem akar többnek látszani, mint ami. Alapvetően egyszer könnyedén lecsúszik, hiába kebelezte be a teljes átlagosság. Minden fordulat előre kiszámítható, nyilván nem fogsz meglepődni semmin, ha már képben vagy a hasonló témájú filmekkel. Na jó, az az egy fordulat meg fog lepni, ha eddig óva intetted magad az előzetesektől és a bővebb információktól.
Amit külön kiemelnék továbbá, az a szép fényképezés. Az, hogy hősünk húsz emelet magasan ácsorog, teljes mértékig átérződik a vászon ezen oldalára, bármiféle 3D nélkül.
Nem okozott maradandó élményt, és erről a könnyed kiszámíthatósága tehet. A színészek javarészt mind beleadtak mindent, még első rendezésnek is elmenne, de 5/10-nél mégsem tudok többet adni. Nem volt semmi, ami kiemelte volna a műfajtársai közül. Valahol ez egy korrekt munka, amin akadt volna még pár csiszolni való.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: man on a ledge. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: man on a ledge. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. február 14.
2012. január 24.
Miközben Sam Worthington egy tetőről akar leugrani, addig valahol a városban egy nagy méretű gyémántrablás folyik.
A Man on a Ledge legújabb előzetese egyben az utolsó is, majdnem négy perc, és elég szépen elmeséli a filmet, szóval ha kíváncsiak vagytok a végeredményre, ezt inkább hagyjátok ki. Február 2-án hozzánk is befut, Borotvaélen címmel.
A Man on a Ledge legújabb előzetese egyben az utolsó is, majdnem négy perc, és elég szépen elmeséli a filmet, szóval ha kíváncsiak vagytok a végeredményre, ezt inkább hagyjátok ki. Február 2-án hozzánk is befut, Borotvaélen címmel.
január 24, 2012
0
2012. január 2.
Január végén érkezik a Man on a Ledge, magyar címén: Borotvaélen. Worthington azzal fenyegetőzik, hogy leugrik, de ő csak egy elterelés, hiszen eközben egy nagy kaliberű gyémántrablás folyik a városban.
Fél perces tv-spot érkezett hozzá. Nagyon pörög.
Fél perces tv-spot érkezett hozzá. Nagyon pörög.
január 02, 2012
0
2011. december 27.
Magyar címet és hazai bemutatót is kapott a Man on a Ledge: február 2-től láthatjuk a filmet. Sam Worthington, az egykori zsaru azzal fenyegetőzik, leveti magát a mélybe egy hotel legfelső emeletéről. De ez csak elterelés, hiszen eközben minden idők egyik legnagyobb gyémántrablása zajlik valahol a városban.
december 27, 2011
0
2011. november 5.
Valójában majdnem erről van szó, csak elfektették nekünk.
Sam Worthington azzal fenyegetőzik, hogy leugrik, de ezzel csak egy gyémántrablásról próbálja elterelni a figyelmet.
Sam Worthington azzal fenyegetőzik, hogy leugrik, de ezzel csak egy gyémántrablásról próbálja elterelni a figyelmet.
november 05, 2011
0
2011. szeptember 23.
Tegnap már volt poszter és történet, most lássuk milyen előzetessel toldották meg a Man on Ledge marketingjét.
szeptember 23, 2011
0
2011. szeptember 22.
Az egykori zsaru, Sam Worthington éppen ugrani készül, de ez az egész csak elterelés, hiszen míg a hatóság vele van elfoglalva, addig társai egy gyémántrablást hajtanak végre. A Man on Ledge egy jövőre esedékes trailer, amelyben olyan színészek is feltűnnek még, mint Ed Harris, vagy Elizabeth Banks.
szeptember 22, 2011
0






