Nicolas Cage csillaga leáldozóban? Már egy ideje tart a lejtőn való lesiklás, most azonban egy fokkal közelebb került a mélyponthoz az egykori Castor Troy.
A Season of the Witch legnagyobb negatívuma volt számomra, hogy leülhetsz akármilyen kicsi elvárásokkal, még akkor is csalódni fogsz. Mit is lehet kezdeni egy boszorkányos témával? Hát ne azt, amit Dominic Sena kreált ezúttal. Egy milliószor lerágott egyveleget sikerült összeeszkábálnia, amely látványos ugyan, de semmi több.
A történet röviden annyi, hogy két bujdosó, egykori kereszteslovagnak egy boszorkányt kell elszállítani egy kolostorba. Az ok roppant egyszerű: kitört a bubópestis, és mindenki a lányt gyanúsítja a járvány eljövetelével. A kolostorban a szerzetesek pedig majd leveszik az átkot.
Már ott röhögtem, amikor az elején körülbelül négy keresztes hadjáratból láthatunk ízelítőt, de egyik sem különbözik a másiktól: csattognak a kardok, hullanak a pogányok, és ezt nézhetjük cirka öt percig, miközben Cage és Perlman barátilag oltják egymást. Na jó, ezek az oltások, cseszegetések talán még nem is sikerültek olyan rosszra, nagyrészt.
Maga a cselekmény egyetlen ponton válik izgalmassá, már ha egyáltalán rá lehet mondani, hogy izgalmas. Ez pedig a hídon való átkelés, ugyanis amíg viszik a boszorkányt, addig ezen az egy jeleneten kívül nem sok a tényleges történés. Mindenesetre gyönyörű szép tájakon játszódik a film, amelynek hála egy-egy pillanatra még el is kapod a fonalat, de pár perc múlva ki is zökkensz.
Nagyon úgy tűnt végig, hogy ezt a filmet tényleg komolyan gondolták, miközben mi egy percig sem tudunk így viszonyulni hozzá. Nem mondom, hogy unalmas lett, mégis teljesen üres. Ezúttal Cage színészi teljesítménye sem sorolható a pozitív oldalra. Szomorú leírni az ilyet, mert én amúgy bírom őt. Vele ellentétben Ron Perlman még mindig teljesen jó volt, szinte a legkedvelhetőbb karakter az egész filmben.
4/10 a végeredmény, ami majdnem 3 lett végül. Ne kérdezzétek, miért néztem meg.
2011. szeptember 2.
Idén kerül mozikba a The Thing azonos című előzményfilmje, amely a norvégok kutatóbázisán fog játszódni. Kaptunk is három promó képet, amik egész jól sikerültek.
szeptember 02, 2011
0
Nem tudom ki volt az az elvetemült, aki azt gondolta, hogy a Twilight után Taylor Lautner majd akcióhősködni fog, de úgy tűnik, nagyon erőltetik rá ezt a komolyabb műfajt. Hamarosan az Elhurcolva című filmmel érkezik, de most figyeljetek. Scott Derrickson kezeibe került a Dávid és Góliát film, amelyben Lautner lenne Dávid, míg Góliát szerepét Dwayne "The Rock" Johnson töltené be. A készítők valami hasonló képi világú filmben gondolkoznak, mint a 300 volt anno. Hát, érdekes lesz, mindenesetre én már eleve Rocknak drukkolok, fuck yeah!
szeptember 02, 2011
0
Brad Pitt legújabb filmjében egy baseball edzőt alakít, akinek kevés pénzből kell összehozni egy csapatot. Valós sztori alapján. Mellékszerepekben olyan arcokkal, mint Philip Seymour Hoffmann vagy épp Jonah Hill. Magyar dátumról még semmi hír.
szeptember 02, 2011
0
Csak amolyan promóciós képek, egy videóban összeválogatva. A negyedik részre sikerült mindenkit visszacsábítani a régi pite filmekből. Igazából ennek csak így volt értelme. A videóban hallhatjuk a jól ismert dalt, elég nosztalgikus.
Azért megöregedtek, na.
Azért megöregedtek, na.
szeptember 02, 2011
0
2011. szeptember 1.
"Egy remake-nek mindig túl kell nőnie az eredetin" - ezt a bölcsességet idén a Sikoly negyedik részében hallhattuk. Milyen kár, hogy ez a Fright Night-ra nem igaz.
Pedig a film eleje még tetszett is. A többi részét sem húznám le azért a sárga földig, de észrevehető a különbség. Egy vicces horror hülyülésnek indul, aztán később mintha már a '85-ös eredeti paródiáját nézném. Az alapszituációt meghagyták, inkább csak a mesélésbe nyúltak bele komolyabban. Ez persze nem gond, hiszen egy remake pont akkor nem jó, ha szinte ugyanazokat a képkockákat másolják le.
A történet röviden annyi, hogy Anton Yelchin újdonsült szomszédja, Colin Farrell egy vámpír. Erre a geek haver,McLovin Christopher Mintz-Plasse hívja fel a figyelmét, hogy nem ártana vigyázni vele, mert ő egy ideje már kémkedik a fickó után. Itt megállnék kicsit, hogy megjegyezzem: Mintz-Plasse egész egyszerűen a film legjobbja. És ezt most nem azért mondom, mert őt a Superbad óta egyszerűen nem tudom nem bírni, hanem mert tényleg neki köszönhetjük a legnagyobb beszólásokat.
A továbbiakban még előkerül a horrorműsorokat vezető Peter Vincent, akinek azonban a karakterét egész rendesen hazavágták. Az eredetiben ő egy korosodó, szerény fickó volt (ha a halvány emlékeim nem csalnak, javítsatok ki, ha tévednék), most azonban egy fiatal, teljesen elszállt laza arc, akiből még valami jót is lehetett volna kihozni, de David Tennant ezen előadásával csak rontottak a helyzeten.
Colin Farrell esetében kicsit tartottam, milyen lesz vámpírként, de igazából nem tudnék rá panaszkodni. Teljesen rendben volt az alakítása. Anton Yelchin is külön említést érdemel, hiszen most sem okozott csalódást, pedig már láttam néhány filmben őt is.
Tudom, már lassan unalmas lehet, hogy folyton azt szajkózom, mennyire rossz volt a szinkron - sajnos ezúttal is rá voltam kényszerülve -, de itt ismét muszáj megemlítenem, hogy ez bizony egy katasztrófa. Szerintem év végén lesz majd egy lista a tíz legrosszabb idei szinkronos élményemről, már lassan ott tartok. Aki teheti, mindenképp eredeti nyelven nézze!
A Fright Night valójában a remake-dolog jobbik receptjét használta, vagyis nem követte pontról pontra az eredetit, de sajnos még így sem lett jó film, nem egyszer éreztem összecsapottnak. Rendelkezik a világ szinte összes vámpírfilmjének fordulatával, némi humorral nyakon öntve. Elhivatott vámpír-fanok imádni fogják, kivéve, ha azok Twilight rajongók, mert azt bizony lefikázzák itt is. Az eredetinél nem tartom jobbnak, voltaképp csak modernizálták azt, sajnos nem túl jól. 6/10.
Pedig a film eleje még tetszett is. A többi részét sem húznám le azért a sárga földig, de észrevehető a különbség. Egy vicces horror hülyülésnek indul, aztán később mintha már a '85-ös eredeti paródiáját nézném. Az alapszituációt meghagyták, inkább csak a mesélésbe nyúltak bele komolyabban. Ez persze nem gond, hiszen egy remake pont akkor nem jó, ha szinte ugyanazokat a képkockákat másolják le.
A történet röviden annyi, hogy Anton Yelchin újdonsült szomszédja, Colin Farrell egy vámpír. Erre a geek haver,
A továbbiakban még előkerül a horrorműsorokat vezető Peter Vincent, akinek azonban a karakterét egész rendesen hazavágták. Az eredetiben ő egy korosodó, szerény fickó volt (ha a halvány emlékeim nem csalnak, javítsatok ki, ha tévednék), most azonban egy fiatal, teljesen elszállt laza arc, akiből még valami jót is lehetett volna kihozni, de David Tennant ezen előadásával csak rontottak a helyzeten.
Colin Farrell esetében kicsit tartottam, milyen lesz vámpírként, de igazából nem tudnék rá panaszkodni. Teljesen rendben volt az alakítása. Anton Yelchin is külön említést érdemel, hiszen most sem okozott csalódást, pedig már láttam néhány filmben őt is.
Tudom, már lassan unalmas lehet, hogy folyton azt szajkózom, mennyire rossz volt a szinkron - sajnos ezúttal is rá voltam kényszerülve -, de itt ismét muszáj megemlítenem, hogy ez bizony egy katasztrófa. Szerintem év végén lesz majd egy lista a tíz legrosszabb idei szinkronos élményemről, már lassan ott tartok. Aki teheti, mindenképp eredeti nyelven nézze!
A Fright Night valójában a remake-dolog jobbik receptjét használta, vagyis nem követte pontról pontra az eredetit, de sajnos még így sem lett jó film, nem egyszer éreztem összecsapottnak. Rendelkezik a világ szinte összes vámpírfilmjének fordulatával, némi humorral nyakon öntve. Elhivatott vámpír-fanok imádni fogják, kivéve, ha azok Twilight rajongók, mert azt bizony lefikázzák itt is. Az eredetinél nem tartom jobbnak, voltaképp csak modernizálták azt, sajnos nem túl jól. 6/10.
szeptember 01, 2011
0
A kinti premierek közt szerepel az Apollo 18, valamint a Shark Night 3D is. Mi pedig ezeket nézhetjük a hétvégén.
Biutiful - Tavalyi dráma, hozzánk is elhozták végre. Javier Bardem, tehát nézni kéne.
Zajháborítók - francia, svéd krimi vígjáték.
Őrült, dilis szerelem - Jónak ígérkező vígjáték Steve Carrellel és Ryan Goslinggal. A hétvégén mindenképp.
Conan, a barbár - A nem éppen dicsőítő kritikák lelomboztak, így ezt valószínűleg elhalasztom.
Talán egy másik életben - Magyar, német, osztrák háborús dráma.

A Totalfilm összeválogatta a szerintük 30 legjobb cameo vendégszereplést. Igazság szerint nekem is körvonalazódik egy saját listám a szerintem legjobbakról. Bár az én személyes kedvencem nincs benne ebben a listában, de mindenképp érdemes végigmenni rajt.
Klikkelj Hasselhoffra a listáért!
Klikkelj Hasselhoffra a listáért!
szeptember 01, 2011
0
A volt CIA ügynök (Richard Gere) lenyomja az orosz bérgyilkost, aki aztán visszatér, mert mint kiderül, mégsem halt meg. Gere mellé aztán csatlakozik Topher Grace, hogy elkapják a fickót most már tényleg. Amerikába szeptember 23-án érkezik a film, de ha megnézed az előzetest, a filmhez már kb. le se kell ülnöd.
szeptember 01, 2011
0
A legelőször Cannesben bemutatott Miss Bala egy lányról szól, aki belekeveredik az alvilág ügyleteibe: miközben szépségversenyeken vesz részt, titokban csempésznie kell. A trailer elég komolyra sikerült.
szeptember 01, 2011
0