2014. január 3.

Wes Anderson következő mozija újfent remek szereplőgárdával bír, az első filmrészlet pedig ezúttal napvilágot is látott az itthon március 20-án bemutatásra kerülő filmből.

0
Márciusban jön a Veronica Mars mozifilm, ami megkapta első előzetesét. Én személy szerint nem követtem anno a sorozatot, de most is Kristen Bell lesz a címszereplő, és újfent Rob Thomas rendezi. Feltűnik továbbá Jamie Lee Curtis, Martin Starr, Gaby Hoffmann és Krysten Ritter is. Hát majd meglátjuk.

0

2014. január 2.

Vagyis Seth MacFarlane western-vígjátéka, ami idén május 29-én érkezik a hazai mozikba.

A film főszereplője Albert (MacFarlane), akit faképnél hagy az asszonya (Amanda Seyfried), miután a férfi megfutamodik egy pisztolypárbaj elől. Hősünk úgy dönt, visszahódítja a feleségét, ezért egy bűnöző nőjét kéri meg, hogy tanítsa meg pisztolyt forgatni. Igen ám, csak hogy Albert belezúg a csajba, akinek férje visszatér.

És igen, az ott a kalapban, bajusszal Neil Patrick Harris.


0
Ahogy tavaly is tettem, ne csak az év legjobb, de legrosszabb filmjeiről is emlékezzünk meg, ha már annyi kellemetlen percet okoztak.

  1. Nagyfiúk 2 / Grown Ups 2 - Ennyire bugyuta, hülye, idióta, primitív jelenetek bármiféle összefüggés nélküli egymás mellé pakolása már szabályosan fizikai fájdalmat okoz.
  2. Drágább, mint az életed / A Good Day to Die Hard - Sajnos ide jutott McClane: a fia elhappolja előle a filmet, miközben ő unott fejjel nyomja végig a show-t. Giga nagy csalódás volt, ezért is került előbbre, mint a SM5, ott legalább fel voltam készülve.
  3. Horrorra Akadva 5 / Scary Movie 5 - "Süllyedünk" - mondta a színvonal és eltűnt. A Scary Movie-filmeknek már jó ideje nincs színvonala. 
  4. Női szervek / The Heat - Azért durva, hogy Bullock másik filmje a másik listám első helyén végzett... Melissa McCarthy-t pedig egy kanál vízben meg akarjuk fojtani.
  5. Személyiségtolvaj / Identity Thief - Ha a 2013-as évben van színész, aki bitófára érdemes, akkor az Melissa McCarthy.
  6. A Haunted House - Egy rém pocsék Paranormal Activity-paródia, legyen ennyi elég: messze elkerülendő.
  7. A Föld után / After Earth - Shyamalan menthetetlenül lefelé ívelő karrierjében a Smith-család kanjaival próbált valamit alkotni. Bár ne tette volna.
  8. Utórengés / Aftershock [2012] - Hiába a magyar vonatkozás, köszönjük Nicolás López és Eli Roth, de elmentek ám a...
  9. A texasi láncfűrészes: Az örökség / Texas Chainsaw 3D - Elnézek én még ötven Texas Chainsaw-filmet ha kell, de azt azért ne akarják a film végére elhitetni nekem, hogy Bőrpofát valójában sajnálni kell.
  10. A fantasztikus Burt Wonderstone / The Incredible Burt Wonderstone - Ha ciki filmet akartok látni, akkor elő a Burt Wonderstone-t, egyedül a maga módján bugyután szórakoztató szellemisége miatt lett végül a lista utolsó helyezettje.


0
Az év első mozifilmjei itthon. Kissé soványka a felhozatal, de ha más nem, egy néznivaló mindenképp akad.


0
Tavaly csak novemberben került ki filmes napló, viszont most majd tiszta lappal nyomon tudom/tudjátok követni, milyen filmekkel ütöttem el az időt húsz-tizennégyben. Amikről van írás, azokhoz társul majd link is.

0
Felsorakoztak, lassan jöhet egy előzetes is, elvégre közeleg az az augusztus 1.


0
Az öreg Stan Lee promózza be a Spidey-folytatás ezen videóját, amelyben Electro keménykedik egyet.

0
Megérkezett a Raid 2 indonéz előzetese. Ezúttal már nem a házban lesznek, bár az első résznek az nagyon jót tett, tökös akciófilm volt. Márciusban érkezik, és nem tököltek a játékidővel: 148 perces film lesz.

0
Az év első bejegyzéseként akkor jöjjön néhány kép az Amerika Kapitány: A tél katonája című filmből.

0