A Thousand Words

Akinek tavaly a Tower Heist kapcsán némi melegség öntötte el a szívét azt látva, hogy Eddie Murphy újra a régi szellemiségében poénkodik, az ne nézze meg ezt a filmet. Komolyan.

Az egykor szebb karriert is megélt Murphy ugyanis újra összeállt Brian Robbins-szal, a Norbit és az Üresfejű rendezőjével. Túl nagy pánikra azonban nincs ok, a Thousand Words valamivel jobb munka, de túlzás lenne azt mondani, hogy jó is, inkább csak korábbi közös projektjeik tükrében tűnhet kellemesebbnek.

Murphy újra ugyanazt a nagy dumás karaktert hozza, amit tőle már megszokhattunk, ezesetben a munkahelyén sikeres, a magánéletét nézve viszont kevésbé boldog szerkesztőt alakít. Házának udvarán kinő egy fa, de nem akármilyen: ha kimond egy szót, egy levél lehullik, ha pedig mind az ezer levél elfogy, akkor meghal.

Innentől kezdve kínos, vagy épp kevésbé kínos jelenetek vannak egymásra halmozva, maximum egy vagy két mosolygást érdemlő poénnal megspékelve, miközben elkerülhetetlenül sodródunk a tipikus blőd tanulsággal bíró végkifejlet felé. Kicsit olyan volt, mintha a Hantaboy mintájára készült volna ez az egész, csak a kettő, ha nem is ég és föld, viszont arra mindig nyugodtabb szívvel fogunk emlékezni.

Nézve a Magyarországon sikeres vígjátékokat, nem kétlem, hogy itthon megtalálja a maga célközönségét a film. Viszonylag könnyen elfogyasztható, másfél órás sablon-halmaz, semmi több, ahol még Clark Duke sem tudta feldobni a show-t, nem úgy, mint a Sex Drive-ban tette pár éve.

Nem mondom egy percig sem, hogy nem volt még több lehetőség ebben a filmben, mert az alapötlet jó, csak sokkal nagyobb dramedy lendülettel és több kreativitással kellett volna hozzáfogni. A drámai rész nem marad el ugyan, csak éppen túlságosan is lerágott csont, amit keresztben akarnak leerőszakolni a torkunkon. 4/10, egy könnyed mozdulattal kihagyható darab, de ha uborkaszezon van, akkor talán még el is viselhető. Viszont azt muszáj kiemelni, hogy a film valami piszkosul szépen van fényképezve.