Gangster Squad

Tökös gengszterfilmnek ígérkezett, ehelyett kaptunk egy papírmasé figurákból összeeszkábált, ezerszer kitaposott ösvényen járó sztorival megfűszerezett kliséhalmazt, amely... és ez most hülyén fog hangzani a felvezetés után, de ezernyi hibája ellenére hellyel-közzel még szórakoztatott is. Na erre varrjatok gombot.

Mickey Cohen bokszolóból lett gengszterfőnök, és nem titkolt célja, hogy magának akarja az Angyalok Városát. Mindenre elszántan veti bele magát hadjáratába, miközben a rendőrségen egy titkos osztagot alapítanak annak céljából, hogy szépen, sorban romba döntsék Cohen birodalmát. Nem megölni akarják, a cél az, hogy az alvilági vezér lehajtott fejjel meneküljön el a városból.

Ilyen kasztinggal és a szerintem az amúgy teljesen jó előzetessel nem volt kérdés, az ember várja-e a filmet. Ha pedig a rendező Ruben Fleischert nézzük, akkor legutóbbi két rendezésével is megvoltam elégedve, ezek voltak ugye a Zombieland és a 30 Minutes or Less. Fleischer azonban úgy tűnik, összehozott nekünk egy lebutított Aki legyőzte Al Capónét-filmet, miközben egyik gengszter kliséből a másikba csöppenünk át: igen, a Gangster Squad-ban fellelhető minden tipikus sablon a műfajból. Ezzel még talán nem is lenne különösebb baj, hiszen ha a rendező úr korábbi munkáit nézzük, akkor az ember azt hinné, hogy itt is valamivel lazábbra fogja a gyeplőt, de nem. Itt kérem minden egyes percet vérkomolyan gondoltak, nincs mese.

Ha magát az osztagot nézzük, akkor szintén minden kategóriából szemezgethetünk: cinikus, vén róka, hős szerelmes, elszánt vezér, mexikói, színesbőrű, késdobáló, családapa, aki a fiának próbál bizonyítani (mellesleg ő a technikai zseni is). Pedig ilyen kasztinggal az ember azt hinné, hogy egy modern klasszikusra vált jegyet, de az a tény, hogy Ryan Gosling mennyire látványosan unatkozik a szerepében, azt még Nic Cage is megirigyelné - na ez már elmond valamit.

Ha pedig a filmet vesszük szemügyre, akkor szintén van minden, mi szem-szájnak nem épp ingere ebben a században: Cohen egy komolyan vehetetlen figura, elnagyolt jellemrajzzal, akinek a csaja a jó oldalon álló szépfiúba szerelmes. Pusztakezes bunyó a fináléban, megtorlások... de elég azt mondanom, hogy ezt a filmet meg sem kell nézned, már láttad is. Persze az osztag első, szerencsétlenkedő akcióján nagyokat mosolyogtam, és Robert Patrick, mint cinikus pisztolyhős is elereszt néhány jobb beszólást, de a humor része itt ki is apadt. Ebből kellett volna több, nem pedig a csicsás kellékekből.

Akkor mégis miért tartottam szórakoztatónak?

Mert a maga módján képes kikapcsolni az embert. Nem egy agysebészet, amit ebben a filmben láthatunk, és szinte kiszűrhető, hogy nem az aurórai lövöldözés miatt újra vágott változat miatt akadnak gikszerek, Fleischer egyszerűen csak a maga módján szórakoztatóan kezelte a gengszterfilmek sémáit, amelyből megépítette saját kis moziját. Ha több lazaságot, és kevesebb játékidőtt vitt volna bele, évek múlva is jó szívvel emlékeznénk filmjére, így azonban marad egy tipikus gengsztermozi, amelytől nem vágod hanyatt magad. 6/10.