kritika: The Kings of Summer [2013]

Újfent bebizonyosodott, hogy a kisköltségvetésű, szinte nulla marketinggel ellátott filmekre érdemes leginkább odafigyelni. A The Kings of Summer ugyanis pont egy ilyen darab: egy kihagyhatatlan élményt nyújt a maga egyszerű, de mégis nagyszerű módján.

Olvastam valahol, hogy a Superbad és a Stand By Me keveréke. Ez abból a szempontból még igaz is, hogyha mellőzzük a Superbad alpári humorát, és úgy vegyítjük össze a két filmet. A történet nem egy nagy wasistdas, két jó barátnak már kezd elege lenni az otthoni légkörből. Míg egyikük megözvegyült apja már-már túl szigorúan kezeli fiát, addig a másik srácot a szülei a végtelen kedvességükkel és folyamatos odafigyelésükkel, szinte már parodisztikus viselkedésükkel kergetik őrületbe. Gondolnak egy nagyot, és az erdőben fabrikálnak maguknak egy házat, se szó, se beszéd, megszöknek otthonról, hogy ott élnek. Társul hozzájuk egy harmadik fiú is, Biaggio, aki szinte kötelező kelléke az ilyen filmeknek, ő az a bizonyos furcsa srác, de higyjétek el, minden pillanata, nézése, mondata aranyat ér, ha ő nem lenne, biztos nem tetszett volna ennyire a film.

Ahogy az lenni szokott, eleinte minden klappol, mígnem megjelenik a probléma forrása: a lány. Ez a két alfahím közt okoz nem kevés nézeteltérést, miközben az aggódó szülők minden erejükkel azon vannak, hogy előkerüljenek a srácok.

A film egyetlen hibája, hogy konkrétan az "erősebb kutya b*szik"-konfliktus egy kicsit a minőség rovására megy, egészen pontosan, ahogy felüti a fejét a csaj, átmegy a film amolyan tipikusba. Ettől függetlenül még mindig hangulatos darab marad, pláne visszagondolva a látottakra, de remek példa a már említett Stand By Me, hogy ott nem kellett lány szereplőt bevonni ahhoz, hogy jó film szülessen. A szereplők azonban parádésak.

A filmet mint már említettem Biaggio karaktere emeli részben a magasba, de a másik két srác, Nick Robinson és Gabriel Basso is teljesen jót alakít, ahogyan a szülők is. Hiába van ott a mogorva apuka, neki is sikerül olyan beszólásokat eleresztenie, hogy nem tudunk rá teljes mértékig haragudni. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy egyedülállóként neveli a fiát, még meg is értjük sajátos viselkedését.

Összességében a The Kings of Summer egy erősen ajánlott darab, ha eddig kihagytad, egyszerűen csak nézed és jó kedved lesz tőle, képes mosolyt csalni az ember arcára, miközben egyáltalán nem váltja meg a világot, de tény, hogy nem utoljára néztem meg. A látottak után kinek ne lenne kedve visszarepülni a felhőtlen kamaszkorba, hogy legjobb barátaival építsen kunyhót az erdő mélyén? 8/10.