kritika: Lucky Number Slevin [2006]

Na, ez az a film, aminek ha belőném a pontos műfaját, akkor egyben a poént is lelőném. Ne rettentsen el az, hogy úgy negyed óráig csak egymásra vannak halmozva a látszólag összefüggéstelen jelenetek, idővel beindul a fő szál, és a végére minden értelmet nyer.

A Lucky Number Slevin kellőképpen laza, humoros és stílusos ahhoz, hogy lekössön, a végére pedig egy jól megérdemelt, finom kis fordulatot is tartogat a tarsolyában. A forgatókönyvet jegyző Jason Smilovic le sem tagadhatná, hogy nagy hatást gyakorolt rá Tarantino vagy épp Guy Ritchie korai munkássága, de sikerült azért valamicske sajátosságot is belevinni a dologba, hogy végeredményként kapjunk egy olyan filmet, amire egy az egyben illik az a kifejezés, mindenféle túlzás nélkül, hogy cool.

A Josh Hartnett alakította Slevint még az ág is húzza: nem elég, hogy barátnője megcsalja, még ki is rabolják, ráadásul összetévesztik barátjával, amelynek következtében hamar két rivális gengszterbanda kereszttüzébe kerül: a Főnök (Morgan Freeman) azzal bízza meg, hogy tegye el láb alól ősi ellenségének, a Rabbinak (Ben Kingsley) fiát. Közben ott a Rabbi, aki pedig pénzt követel Slevintől, mivel összekeverte őt annak barátjával. A határidő pedig szoros, a tét pedig az élete.

Közben pedig a fent már megemlített nevek mellett olyan színészek asszisztálnak, mint Bruce Willis vagy Lucy Liu.

Összességében kár is szaporítani a szót: ne tévesszen meg a borzasztóra fordított, már-már tipikus magyar cím, az Alvilági játékok, ez ennél sokkal többet tartogat. Ha átvészeled a film elejét, kellemes meglepetésekben és csavarokban lehet részed, miközben Josh Hartnett sziporkázik a szerepben, persze a női nézők kedvéért sokáig egy szál törülközőben flangál, de annyi baj legyen. Ha eddig kimaradt, akkor mindenképp pótolandó mozi. 8/10.