kritika: Scarface [1983]

"Nekem nincsen semmim a világon, csak a tököm meg a puszta szavam. És ezt a kettőt nem játszom el senkiért. Megértette?"

Kereken, napra pontosan harminc évvel ezelőtt ismerte meg egész Amerika Tony Montana, a Sebhelyesarcú történetét Brian De Palma rendezésében, amelynek egy 1930-ban megjelent regény, illetve egy 1932-ben megjelent, azonos című film szolgált alapjául. A forgatókönyvet Oliver Stone körmölte le, a címszerepet pedig az isteni Al Pacino játszhatta el, aki addigra már olyan brutális sikerfilmekben villanthatott, mint a Keresztapa 1-2, vagy a Kánikulai délután.

Lényegében a Scarface nem több egy sima gengsztersztorinál, a felemelkedés, a túlzott hatalomvágy, amely aztán a csúnya bukás felé taszította Tony Montanat. Az embert, aki Kubából jött Amerikába sok más honfitársával együtt, hogy a lehetőségek hazájában majd talán viszi valamire. Aki kerek-perec kimondja, hogy neki az egész világ kell. Aki ugyanakkora gazember, mint amennyire korrekt. Akinek nincsenek szabályai, csupán elvei. Sosem hazudik, de ha kell, szemrebbenés nélkül elintézi, aki keresztbe tesz neki, átgázol bárkin, de nincs az az isten, hogy valaha is nőket vagy gyerekeket öljön. Akinél hegyekben áll a kokain, és amikor annyi lóvéja lesz, hogy már tényleg nem tudja mire költeni, akkor még egy tigrist is vesz magának. Olyan ember Tony Montana, akinek csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: feljebb, és feljebb az alvilágnak ezen hátborzongató táplélékláncán, a határ pedig a csillagos ég.

"Hogy én mit akarok? A világot fiacskám. Az egész világot."

Brian De Palma, a gengszterfilmek egyik atyja egy közel három órás művel örvendeztette meg a nagyérdeműt, bár eleinte a brutalitása és a szókimondósága miatt nem nagyon kedvelték a kritikusok, de mára már kultuszfilmmé avanzsálódott. Nem is csoda, hiszen hála a De Palma & Stone párosnak, sikerült tapintható feszültséggel bíró jelenetekkel megpakolni a filmet, nézni, hogyan halad az egoista, hataloméhes Montana felfelé a ranglétrán, aki Amerikába érkezvén egy menekült táborban, majd egy koszos kis kajáldában kezdte pályafutását, de elszántságának köszönhetően hamarosan puccos bárokban iszogathatta a drága töményet, miközben szájában folyamatosan ott lógtak a szintén nem egy dolláros szivarok. És miközben nézzük ezeket a képsorokat, mi pontosan tudjuk, hogy egy ilyen szépen ívelő karrier végül mekkora bukáshoz fog vezetni.

"Én Tony Montana vagyok! Aki velem baszakszik, a legjobbal baszakszik!"

És akkor lássuk a harmadik embert, aki miatt a Scarface kultfilm lett, ő pedig nem más, mint Al Pacino. Nem túlzok sokat, ha azt mondom, hogy élete legjobb alakítását nyújtotta ebben a moziban. Az abszolút színészről beszélünk, akinek minden mondata, de minden mozdulata is aranyat ér, amikor éppen Tony Montanát játssza. Ahogy néz azokkal az ördögi szemekkel, lesüt róla a világ minden gonoszsága. Pacino talán a Scarface óta csak Lefty Ruggieróként volt ilyen jó, bár bevallom, eddig gyenge alakítást soha nem láttam tőle, még a rossz filmeket is képes volt feldobni a játékával. Nem, még az Egy asszony illatában sem volt ilyen jó, bár az más kategória.

Hogy egészen őszinte legyek, először nem szerettem annyira a Sebhelyesarcút annak idején. Elvoltam vele, de rá egy évre újra megnéztem, és eljutottam arra a pontra, hogy már évenként újra előkerül, és átadom magam az élménynek. Mind Brian De Palma, mind Oliver Stone, de főleg Al Pacino zseniálisat alkotott annak idején 1983-ban, és emiatt csak hálásak lehetünk nekik. 9/10.