2011. július 4.

Mit tanultunk meg a Transformers harmadik részével kapcsolatban? Hogy Michael Bay egy fasz. Röviden össze is lehetne foglalni a filmet ennyivel, hiszen fűt-fát ígérgettek nekünk, mégis a film maximum a másodiknál volt jobb, az elsőnél semmivel. Olyannyira volt nagy a várakozás, hogy ezúttal már kedden bemutatták a filmet, az előre hozott premiernek köszönhetően pedig 162 milliós bevételnél jár a film. A közönséget teljesen megosztotta a trilógia záró darabja, hiszen míg Imdb-n ebben a pillanatban 6,9 az átlaga, addig a Rotten Tomatoes oldalon a kritikusok 38%-ra értékelték.

Bay már anno kijelentette, hogy semmiképp sem rendez negyedik részt. A stúdió azonban nem kizárt, hogy erőltetni fogja a folytatást, még ha más rendezővel is, de azért ilyen összegeket látva még tovább viszket a tenyerük, Bay pedig nyitva hagyta a kaput a film végén, hogy ha valakinek kedve támad, nyugodtan folytathatja. Persze én már azon sem csodálkoznék, hogyha végül sikerül megkenni a rendezőt még egy részre. Bár véleményem szerint hagyni kéne már ezt a Transformers témát a francba, így is sikerült rendesen a sárba tiporni ezt az egész kultuszt.
0

2011. július 3.

Anno nem rohantam érte a mozikba, gondoltam majd ha kijön jó minőségben, itthon, kényelmesen, ha nem lesz más néznivaló. Nem semmi viták robbantak ki, különféle nézőpontok alapján, a rajongó, illetve az ellentáborok által, ez most csak fokozta az érdeklődésem. Háááát...


Fel voltam készülve én mondhatni mindenre, de még így sem tetszett. Az egész filmben két dolog büntetett nagyon: a képi világ és a harcok. Sajnos a csatákat összekötő jelenetsorok, amik csak szimplán az elmegyógyintézetben játszódnak, nem maradtak emlékezetesek egy pillanatig sem, mint ahogyan a színészi játékok is többnyire felejtősnek bizonyultak. Szomorú, de a harcokat leszámítva minden annyira gagyi, hogy még ha látványfilmről is beszélünk, de baromira kizökkentettek az egész filmből. A zenék pedig csak néha voltak tényleg odavalók, ezt a hibát Snyder már a Watchmenben is elkövette párszor.


Persze biztos, hogy nagy vásznon azért nagyobbat ütött volna az egész, másfelől viszont lehet, hogy kidobott pénznek számoltam volna fel. Ha csak a látványt kéne pontoznom, biztosan sokat kapna, de annyi  sok más hülyeséget beleraktak, hogy ez mind alaposan lehúzza az egészet. A végeredmény így lett 5/10 (majdnem 4), eddig ezt tartom Snyder leggyengébb filmjének.
0

2011. július 2.

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem bejön a poszter, Niro pedig nagyon badass.


0
Nem mondom, hogy annyira megvettek most ezzel az előzetessel, de nem is nevezném rossznak. Haditudósítókat követhetünk nyomon, akik mindamellett, hogy a lényeget próbálják hírül adni a nagyvilágnak különféle háborús övezetekből, próbálnak túlélni, mert hát nem kicsit vannak veszélyben.

Andy Garcia, Val Kilmer, Richard Coyle és Rupert Friend a főszereplők, mindez Renny Harlin rendezőtől, majd augusztusban.

0
Tudjátok, jövőre várós Pixar animáció. A hercegnő éppen jól leakarja nyilazni a medvét, akinek csak a lábfejét látjuk.

0
Spielberg ezúttal az első világháborút célozza meg, egy srácról és annak lováról fog szólni ez a dráma. Jövő februárban érkezik hozzánk.

0

2011. július 1.

A Youth in Revolt esetében tessék felkészülni egy nem éppen szokványos tinifilmre, amely bár nem kevés helyen tér el társaitól, mégis kellemes szórakozás volt így nyárra.

Leginkább az elvont jelzővel tudnám illetni. Erre tessék felkészülni, ha eddig kimaradt. Bevallom, én a film első feléről képtelen voltam levenni a szemem, annyira lekötött. Tizenéves srác hétköznapi gondjai, remek narrációval, gitárra írt zenékkel. Sajnos azonban a játékidő második felére a cselekmény rendesen összekuszálódik, a film kissé súlytalanná válik.


Nick Twisp története, aki igazi lúzer, és akinek megtetszik egy csaj, Sheeni. Ám a lánynak már van barátja, a sportos, eminens tanuló, vérbeli kőbunkó, művészlélek srác. Hősünk azonban nem adja fel: megalkotja saját maga alteregóját, Francious Dillingert, akinek elvileg segítenie kéne őt, ehelyett bajba sodorja.

"In the movies the good guy gets a girl. In the real life it's ussually the prick."

Egyértelmű, hogy Michael Cera kellett ide, napjaink egyik legjobb geek-arca. Sajnos az általa imádott csaj, Portia Doubleday nem nyújt kiemelkedőt a játékával, de annyira nem is vészes. Viszont amilyen arcokat szedtek össze mellékszereplőknek, azért megkérdeztem, miért nem találtak valaki mást az ő karakterére? Mert a film egyik titkos fegyvere színes epizódszerepekben rejlik: Zach Galifianakis, Steve Buscemi, Justin Long (a legjobb ő volt), Ray Liotta, Fred Willard. Ugye?

Annyira kár a film második feléért. Nem azt mondom, hogy addigra már eluntam magam, csak néha úgy érzed, eltúlozták picit a jeleneteket. Azért a teljes játékidő alatt összesen talán háromszor fel is nevettem (kocsit a tóba = na ott folytak a könnyeim). Maradjunk 7/10-nél, de lehet, hogy valami nagyon elvetemült tinifilm rajongónak kell lenned, hogy élvezni tudd te is. És akkor ideje lenne valahonnan beszerezni a könyvet is, mert az eredeti terv szerint először azt akartam kivégezni, de végül a film beelőzte.
1
Hamarosan itt a premier, és végleg véget érnek Potterék.

0
Darren Lynn Bousman, aki néhány Saw részt is rendezett, idén elhozza nekünk ezt a misztikus horrort. A címben is szereplő dátum lesz kulcsfontosságú a történetben, ráadásul a külföldi premiert is erre a napra tűzték ki.

0
So-so. Húzom a számat picit, de azért sikerült egyet nevetnem is a huszonöt perc alatt. Az van ugyanis, hogy ha eddig még nem történt meg, akkor most tessék, itt van az a bizonyos töréspont, amellyel a Weeds teljes mértékig szakított azzal a színvonallal és szellemiséggel, ami miatt anno belezúgtam a sorozatba.


Mint azt már szajkóztam párszor, nekem az első három évad a kedvencem, míg a negyediket, illetve az ötödiket soha többé ne lássam. Aztán a hatodikkal szerencsére visszanyerték a bizalmam, de a végére azért jócskán lógva hagytak bennünket, és kíváncsian vártuk, mit sikerül összehozni folytatás gyanánt.

Ha akarod hallani nagy vonalakban a történetet, akkor leírom, de ha nem, akkor ezt a bekezdést ugord át gyorsan. Szóval ugrunk három évet az időben, amikor Nancy-t szabadlábra engedik, azzal a feltétellel, hogy egy rehabilitációs programban kell részt vennie. Persze kedvenc drogárus anyukánkról azonban tudjuk, hogy nem szeret egy helyben megülni. Mindeközben Koppenhágában Andy, Doug, Silas és Shane élik mindennapjaikat, majd tudomást szereznek róla, hogy Nancyt kiengedték.

Az igazat megvallva nem történt olyan sok minden az első részben, pedig általában az évad első epizódja eddig mindig remekül megalapozta nekünk a jövőt. Most azonban elmesélték 25 percben azt, amit máskor 10 perc alatt szoktak. Érezni az izzadságszagot? Már kezdjük, de még szerencsére nem az igazi.

Akármennyire is számolgatok, nem tetszett annyira a kezdés, de olyan borzalmasra sem sikerült, hogy ne nézzem tovább: bízom  az évad többi epizódjában. Főleg, hogyha már hat évadot végig csekkoltam, akkor biztos nem fogok belehalni abba a heti 20-25 percbe. Bár erősen tartok tőle, hogy visszahuppannak az ominózus évadok szintjére.

A cinizmus, a szatirikus helyzetek, a fekete komédiákat gyalázó poénok kissé alább maradtak, de már hiányzott ez a társaság, az fix. Legközelebb Weeds írással majd csak a finálé idején jövök, feltéve, ha addig nem történik valami említésre méltó.
0