Parker karaktere nem először elevenedik meg a filmvásznon. A Richard Stark-álnéven írt Donald E. Westlake regény főhősét Porterként ugyanis Mel Gibson már megformálta nekünk a klasszikus Payback-ben. A gond az, hogy ettől el kell vonatkoztatni, ugyanis a két karakternek a két film alapján mintha köze sem lenne egymáshoz, ami nagy baj, hiszen míg Porter tipikus, cinikus Gibson karakter volt, addig Parker (hozzáteszem, a Payback-könyvben is eredetileg Parker néven szerepelt) pedig egy rezzenéstelen arccal akciózó Statham. A közös bennük, hogy mindketten bosszút akarnak állni.
Mert Parkert átverték. Amolyan modern-kori Robin Hood akcióval indít a történet, bár hősünknek már az elején sántít valami, majd megvonják tőle a részét, és elintézik. Vagyis csak azt hiszik (ismerős a sztori?). Parker túléli, bosszúra szomjazva próbálja levadászni egykori társait, és ebben segítségére lesz J.Lo. A dolgokat tetézi, hogy prédái közül az egyik rokoni kapcsolatban van egy alvilági nagy kutyával.
Nem kell megijedni attól, hogy olyan minőségű filmet kapsz, mint mondjuk a Safe volt, ami aztán tényleg egy Statham-akció legalja. A Parker olykor laza, humoros, a bunyók többnyire működnek, ráadásul Parker nem
Statham kisujjából kirázza a karaktert, J.Lo-nak sikerül néhány poént elejteni a megkeseredett ingatlanügynöknő személyében, de úgy körülbelül mindenki kétdimenziós karakter. Még Nick Nolte is feltűnik egy mellékszerepben, de ezúttal nem alakít felejthetetlent.
És végül...
Soha nem lesz klasszikus, inkább a Payback-et nézném meg kétszer egymás után, de egyszer tökéletes kikapcsolódás, ha valami akciófilmre vágysz, és nem akarod mozgatni az agyad túlságosan. 6/10 - és egy fél.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
Mielőtt írnál, olvasd el
- Más fiókból is be tudsz jelentkezni, hogy hozzászólást írj, de ha erre nincs lehetőséged, kérlek, akkor se írj névtelenül. A legördülő listában a Név/URL-re kattintva tudsz nevet adni magadnak.
- A megjegyzésben van lehetőség html kódok használatára.
Köszönet