10 Kedvenc Vígjáték

Mert listákat írni jó, ahogyan azt Rob Gordon óta tudjuk. A vígjáték érdekes műfaj, mert komoly munka eleget tenni a humorérzéknek. Főleg manapság, amikor még eredeti poénokkal előállni.

Amit érdemes tudni: sorrendet nem tudtam összeállítani. Nincs olyan, hogy egy bizonyos kedvenc vígjátékom. A tízes lista így időrendi sorrendbe került. És persze teljesen szubjektív.

Annie Hall (1977)

Az Annie Hall lényegében egy kakukktojás a listában, mivel nem kifejezetten vígjáték, inkább romantikus vígjátéknak lehetne mondani, viszont Woody Allen tipikus, szarkasztikus és csipkelődős humora gondoskodik arról, hogy minden ötödik percre jusson egy poén, ha más nem, hát egy olyan mondat, amin kacagni lehet.

Brian élete / Life of Brian (1979)

A Monty Python legsikeresebb filmje a Gyalog Galopp, de nálam mégis a Brian élete viszi a pálmát. A történet egy Brian nevű férfiról szól, akit véletlenül összetévesztenek Jézussal (hiszen arról a korról van szó), pedig ahogy az anyja is megfogalmazta a film egyik klasszikus mondatában: "Ő nem a Messiás, hanem egy nagyon haszontalan fiú!"

Dutyi dili / Stir Crazy (1980)

Anno a VHS-korszak egyik meghatározó vígjátéka volt a Gene Wilder & Richard Pryor páros ezen filmje, amelyben szerencsétlen hőseink egy általuk el nem követett rablás miatt börtönbe kerülnek. A film azt mutatja be, hogy ez a két idióta miként próbál alkalmazkodni a benti élethez, miközben még a szökés is megfordul a fejükben.

Top Secret (1984)

Jim Abrahams, David Zucker és Jerry Zucker sok jó, de sajnos sok rosszul elsült filmet készített, ezek közül egyik kedvencem mindenképp a Top Secret, az akkor még formában lévő Val Kilmerrel a főszerepben. A Top Secret hibátlan blődségekkel szolgál, pont annyira poénos, hogy még ne legyen idegesítő. Minden perce aranyat ér.

A hal neve: Wanda / A Fish Called Wanda (1988)

Egy film, amiben mindenki hazudik, mindenki átveri a másikat, csak nagyon ritkán mondanak igazat, miközben a film folyamatosan csavar a sztorin. Nem hiába, hogy John Cleese a film egyik rendezője, nem mellesleg fontos szereplője is a mozinak. De van még nekünk Jamie Lee Curtis, Michael Palin, azonban a legemlékezetesebb alakítás mindenképp Kevin Kline nevéhez fűzhető.

Csupasz pisztoly / The Naked Gun: From the Files of Police (1988)

Szegény, megboldogult Leslie Nielsen neve összeforrt Frank Drebinnel, ami egyáltalán nem rossz dolog, sőt: a Csupasz Pisztoly első két része zseniális (a harmadik már nem többször nézős), főleg az első. Nielsen szinte elengedhetetlen ezekhez a filmekhez, hiszen fontos része a poénoknak az a fapofa, amivel előadja őket.

Maverick (1994)

A hal neve: Wanda után szintén egy film, amelyben mindenki hazudik, mindenki átveri a másikat, csak nagyon ritkán mondanak igazat, miközben a film folyamatosan csavar a sztorin. Csak itt éppen a vadnyugaton, miközben a szélhámos Maverick próbál eljutni egy bizonyos póker-bajnokságra. Csak úgy sziporkáznak a poénok, miközben Mel Gibson lubickol a főszerepben. Garantált szórakozás. Danny Glover cameója pedig zseniális

A nagy Lebowski / The Big Lebowski (1998)

A Coen-tesók humora mindenképp egyedi, sajátos. Nehéz befogadni, közel sem szereti mindenki, egy teljesen más szintet képvisel, mint az átlag, mondhatni: réteg-humor. Lebowski azonban egy ikonná nőtte ki magát, és bár annak idején elsőre nekem sem tetszett, de már vagy hatszor láttam, és minden egyes újra nézésnél javult az arány, olyannyira, hogy mostanra egyik kedvenc filmem lett.

Torrente - A törvény két balkeze / Torrente, el brazo tonto de la ley (1998)

Torrente egy tipikusan olyan karakter, akivel nehéz azonosulni, lévén, hogy rasszista, szexista, lusta, alkoholista, nem veti meg a könnyű nőket, a drogokat, és ha ez nem lenne elég, szélütött apját koldulásra kényszeríti. Ettől függetlenül a film mégis eléri, hogy könnyesre nevesd magad, mert amit ez a film szállít, az nem semmi élmény. Mert ő nem Steven Seagal. Nem Sylvester Stallone... ő Santiago Segura.

Haláli hullák hajnala / Shaun of the Dead (2004)

Az első film, amikor Edgar Wright, Simon Pegg és Nick Frost összedugták a fejüket, hogy egy vígjáték keretein belül egy bizonyos műfajt kifordítsanak a sablonjaikból. Ez egyszerre amolyan tisztelgés lett a zombifilmek előtt, de egyszerre csinál hülyét belőlük. A végeredmény pedig egy kiváló szórakozás, olyan kaliberű humorral, amit később a Hot Fuzz és a The World's End című filmekben is tovább vittek.