kritika: Thor: The Dark World [2013]

A Thor második részére abszolút jellemző, hogy mindenből többet akartak, mindenből jobbat, hiszen már nem kellett az eredettörténettel vacakolni, egyből jöhet a lecsó. Csak sajnos ezzel az egésszel saját kardjukba dőltek bele, mert bár mindenből sikerült többet kihozni, de jobbat nem.

Ugyan Thor messze nem a kedvenc Marvel-hősöm, az első rész sem fogott meg túlságosan, de valamiféle bizalmam azért volt a The Dark World-ben, vagy talán csak az Avengers hihetetlenül ütős utószele varázsolt a szemem elé rózsaszín ködöt. Ez a köd azonban semmivé vált a Thor második részének első húsz perce után, és mindvégig bízva bíztam, hogy fog valami épkézláb dolgot is produkálni is ez az egész, nem csak gigászi csaták, sokszor röhejes párbeszédek fognak sziporkázni felváltva.

Nem kertelek: nem élveztem annyira a filmet - a súly pedig az 'annyira' szón van. Mert azt nem lehet elvenni tőle, hogy brutális látvánnyal csap oda. A harcok (főleg az utolsó) nagyon ütősre sikerültek, Asgard csillivilli Völgyzugolyhoz hasonló látványa sem szúrta már annyira a szemem. Természetesen nem felejtették ki a receptből a méltán népszerű negatív karaktert, Lokit sem, hiszen tény, hogy a Marvel univerzum manapság egyik legnagyobb sztárjává avanzsálódott, de ehhez feltétlenül hozzájárul Tom Hiddleston alakítása. Ahogyan Hemsworth is szokás szerint rendben volt, viszont Natalie Portman karakterét valahogy nem tudtam hova tenni azon kívül, hogy kell egy szál a mi világunkkal, hogy ne csak zöld háttérrel vegyék fel a jeleneteket (tudom, manapság az utcai jelenetek nagy részét is azzal csinálják, de mégis csak olcsóbb kivitelezni azt, mint egy Asgardot, értitek, na).

Ami viszont abszolut nulla, szinte már semmilyen volt, az a fő gonosz. A várva várt Malekith jóformán semmilyen alapozást nem kapott, egyedül annyit tudunk meg róla, hogy nagyon gonosz, nagyon ronda, és elvileg nagyon félni kell tőle. Ezen a téren például nagyon a sárga földet tapossa a film, ami hiba, hiszen egy "jobb" gonosznál nincs jobb.

A sztoriról még nem is írtam, de nem is egy agysebészet, bár egy ilyen filmnél ez nem hátrány. A lényeg, hogy annak idején Odin apja vezetésével Asgard megszerezte az úgynevezett Aethert (étert) Malekith elől, amely ha nálad van, nagyon veszélyes tudsz lenni. Napjainkban aztán Portmanék megtalálják, hősnőnkbe bele is költözik, a többit pedig kitalálhatjátok.

Összességében a Thor: The Dark World egy sima, egyszer nézős popcorn mozi, ahol tényleg mindent beleadtak abba, hogy egy látványos filmet rakjanak össze, de közel sem úgy jöttem ki a moziból, mint mondjuk a Vasember első része, vagy az Avengers után. Félelmem így kissé beigazolódott, ellenben egy elképesztően frappánsan megoldott cameót még így is kapunk, na ott felröhögtem én is, pedig ritka, amikor moziteremben hahotázok. Mindent összevetve: jóindulattal úgy 6/10.