Az első képen Downey, a tovább mögött pedig spoilerveszély állhat fenn.
2012. május 31.
Sci-fi arról, hogy manipulálva vagyunk a reklámokon keresztül. Mindez egy elég nagy mindfuck trailer keretein belül, vagyis... na majd meglátjátok. Kora reggel egy ilyenre ébredni... A közelmúlt egyik legfurcsább előzetese. Szeptemberben mutatják be Amerikában a filmet.
Arra ugye tessék felkészülni, hogy musical, ebben a trailerben is szinte végig énekelnek, vagyis csak Anne Hathaway. Victor Hugo regénye alapján Tom Hooper rendezett zenés filmet, olyan nevekkel, mint Hugh Jackman, Russel Crowe, Helena Bonham Carter, vagy Sacha Baron Cohen. December.
Decemberben érkezik (hozzánk januárban) Tarantino westernje, konkrétan nem is tudjuk már, hány éve emlegeti, hogy ebből a műfajból is akar rendezni, most azonban megkapjuk, méghozzá egy elég erős szereplőgárdával karöltve. A magyar cím pedig: Django elszabadul. A címszereplő egy felszabadított rabszolga (Jamie Foxx), aki egy fejvadásszal (Christoph Waltz) együtt próbálja kiszabadítani feleségét a rabszolgahajcsár (Leonardo DiCaprio) karmai közül.
Az Only God Forgives című filmből érkeztek a képek, amely Nicolas Winding Refn és Ryan Gosling újabb közös filmje a Drive után. Erre olvashatsz az infókról bővebben.
Hófehér és a vadász / Snow White and the Huntsman - Hopp, ez valakit érdekel? Stewart és Theron egymás ellen, Hemsworth pedig közbelép.
Cosmopolis - Sajnos sok jót nem olvasni róla, de úgyis bepróbáljuk, hiszen Cronenberg.
Holdfény királyság / Moonrise Kingdom - Wes Anderson újabb rendezése, micsoda szereplőkkel, ezt nézni kell.
Várandósok - Az a bizonyos 9 hónap / What to Expect When You´re Expecting - A heti szirup?
VHK - Akik móresre tanították a halált - Magyar zenés doku, a Vágtázó Halottkémek zenekarról.
Nannerl, Mozart nővére / Nannerl, la soeur de Mozart - A cím magáért beszél.
Jövő héten Prometheus!!!

2012. május 30.
Ha van előzetes, amivel idén még nem sikerült megvenniük, az akkor hivatalosan is a Lay the Favorite. Fogadások, amiket egy matekzseni számításai alapján tesznek meg, és persze Bruce Willis, Rebecca Hall, Joshua Jackson... hiába a High Fidelity rendezőjétől, engem egyelőre még hidegen hagy a dolog a trailert elnézve.
Vándorló kontinens alcímmel megtoldva érkezik a mozikba júliusban a negyedik rész, ehhez csaptak hozzá most egy tv-spotot. Én a második résztől már nem követem az eseményeket, úgyhogy szerintem nálam ez is kihagyásra kerül.
A Dark Shadows-t még mindig nem láttam, de annyira nem is érdekel. Ellenben majd ősszel a Frankenweenie-t biztosan nem fogom ennyire halogatni, mivel nagyon úgy tűnik, hogy ez már tényleg igazi, klasszikus Burton-film lesz, főleg, hogy saját magát dolgozza fel vele, illetve egy korábbi, nyolcvanas években készített rövidfilmjét.
A napokban elstartol a film, nálunk pedig jövő héttől vetítik Ridley Scott Alien-előzményfilmjét, amelyhez még gyorsan csináltak egy werk-videót.
2012. május 29.
Annie Hall (1977)
Woody Allen majdnem az egyik kedvenc rendezőm, az általa játszott karakterek pedig szintén favorit-számba mennek nálam. Az Annie Hall pedig az egyik, miket beszélek: a legjobb filmje. Egy pimasz romantikus komédia, Woody folytonosan szurkálódó figurájával, és persze az elmaradhatatlan New York koszosabbik arcával.
Felejthetetlen: Szerencsére Marshall McLuhan éppen jelen van. És ha minden ilyen flottul menne...
Rendezte: Woody Allen
Szereplők: Woody Allen, Diane Keaton, Tony Roberts, Shelley Duvall

Hugh Jackman nagyon hobó ezen a képen. A Nyomorultak legújabb vászonra vitt verzióját Tom Hooper dirigálja, Jackman mellett pedig Anne Hathaway, Russel Crowe, Sacha Baron Cohen, Helena Bonham Carter és Amanda Seyfried is feltűnnek majd.
Jackman szakállára kattintva érhető el a többi kép, via comingsoon.

Colin Farrell új emlékeket kap, de ez csak bajt hoz rá. Segítségére lesz Jessica Biel ebben a Philip K. Dick újragondolásban. Vajon jobb lesz, mint az eredeti, ahol Schwarzi rakott rendet? Egy biztos, ha jó is lesz az új változat, az eredetiben elhangzott szállóigéket semmi sem fogja ütni.
Ron Howard Forma 1-es filmet készít, méghozzá Niki Lauda és James Hunt versengésére fog koncentrálni. Előbbit Daniel Brühl, utóbbit Chris Hemsworth alakítja. A film 2013-ra esedékes, és a Frost/Nixon írója szállította a forgatókönyvet.
Ezért kár volt. A Men in Black első része egy mindmáig simán újranézhető sci-fi komédia, miközben a másodikkal már bevallom, akadtak nehézségeim. Mivel azonban Hollywood gyógyíthatatlan ötlethiányban szenved már egy ideje, nem volt kérdés, hogy egy tíz éve talonban heverő filmet, és egy négy éve talonban heverő színészt most újra előkaparjanak. Ha utóbbiért nem is, előbbiért bizony kár volt.
A jó hír az tehát, hogy Will Smith a 2008-as Hét élet óta újra a vásznon, a rossz pedig az, hogy ezt egy izzadságszagú folytatás berkein belül kell elviselnünk. Gyorsan szögezzük le: akinek nem jött be a második, annak jó eséllyel a harmadik rész sem lesz majd zsánere. Ilyen egyszerű. Hiába, az előjelek sem voltak túl biztatóak, hiszen a félkész forgatókönyvvel elstartolt forgatás sem épp a legjobb ómen (amit aztán félbe is hagytak egy időre), valamint, hogy egy jól megszokott párost egy plusz taggal próbálnak feldobni, még akkor is, ha ez az újdonsült tag egyikük múltbéli alteregója.
Félreértés ne essék, semmi bajom Josh Brolinnal, K ügynök fiatalkori énjét pedig egyenesen zseniálisan sikerült hoznia, csak az egész mégis olyan "minek". Mint ahogyan maga az időutazás, noha általában vevő vagyok erre a témára, csak ha már egyszer visszautazunk a múltba, akkor az legyen logikus, még ha nem is színtisztán, de a már túlontúl szembetűnő logikai hibákat nem ártott volna korrigálni, a miheztartás végett. Na jó, egy félkész forgatókönyvvel hogyan is kérhetnénk már ilyet?
Boris, a vadállat negyven év után kiszabadul egy szuperbiztos börtönből, amit csak neki építettek, ráadásul a Holdon. Annak idején K ügynök vágta őt rácsok mögé, most pedig Boris visszautazik az időben, hogy eltegye láb alól K-t, mielőtt az rápattintaná a bilincset. Természetesen J ügynök sem maradhat tétlen, és Boris után ered, mert nagyon úgy tűnik, sikerült Boris terve: a valóság, a jelen hirtelen átalakul, K ügynök pedig egy negyven éve elhunyt mítosszá válik hirtelen. A kérdés már csak az, marad, hogy akkor J hogy a francos fenébe lett ügynök?
Aki egy unalmas estére betervezett popcornra vágyik, annak talán még egy kellemes csalódásként is elkönyvelhető élmény lesz a Men in Black 3., de aki az első rész színvonalát várja vissza, az számíthat némi pofára esésre. Nekem személy szerint nem voltak nagy elvárásaim, ezért nem is nevezném csalódásnak, egyszerűen csak egy tipikusan gyengére sodort folytatást láthattunk, amiből mostanában annyi, de annyi készül, hogy lassan futószalagon is gyárthatják. Egyszeri szórakozásnak még elmegy, amíg tart, addig elvan vele az ember, hiszen valami mindig történik, de amint lepereg a játékidő, már idézni sem tudnánk a filmből. Hol van már a tücsökpöcs és társai? South Park fanok viszont majd lehet nagyot mosolyognak a Mr. Garrison járművét megidéző überciki cirkálón. 5/10.

A múlt héten debütált, felnőtteknek szóló trailer után egy újabb, ezúttal mindenki számára nézhető trailerrel jöttek az Abraham Lincoln, a vámpírvadászhoz. És még mindig nem sikerült megvenniük vele...
2012. május 28.
A Prometheus a hétvégén nyit odakint, ezzel együtt pedig a Django Unchained előzetese is megérkezik. Tarnatino westernt forgatott, ilyen nevekkel. A filmre még fél évet várni kell ugyan, de már most kíváncsian várjuk a végeredményt.
Bizony, de minek? Ez már a sokadik trailer, többnyire ugyanazon képkockákkal. Végleg elakarják venni a kedvünket? Július 12-ig még megtehetik.
Nekiláttak az Iron Man harmadik részének, méghozzá Észak-Karolinában, azon belül pedig Wilmingtonban zajlanak a munkálatok. Megerősítették továbbá, hogy Jon Favreau attól függetlenül, hogy nem rendezi a filmet mégse, azért újra beáll Stark testőrének, Happy Hogannek. Valamint William Sadler is csatlakozott a stábhoz, karakteréről azonban nem árultak el még semmit.
A Vasember harmadik része 2013. május 3-n kerül mozikba, a rendezői székben pedig Shane Black csücsül.

2012. május 27.
Részlet Andrew Dominic gengszterfilmjéből, ami nem olyan rég még Cogan's Trade címmel futott, de aztán Killing Them Softly-ra keresztelték át. Cannesben már vetítik, a hivatalos premierig azonban még szeptemberig kell várni. Brad Pitt a maffia problémamegoldó emberét alakítja. Ray Liotta, Richard Jenkins és James Gandolfini is szerepelnek még, alább pedig egy részlet látható.
Ha kihagytad az előzetest, akkor ne habozz, próbáld be! Sean Penn hatalmasat fog alakítani, ezt már tudjuk. A film pedig a Los Angeles Times egyik cikksorozata alapján készült. Mickey Cohen egy gengszter volt a negyvenes években, akire egy külön, erre a célra összeállított csapat vadászott. Ryan Gosling, Emma Stone, és Josh Brolin is felbukkan még. Ősszel.
Avagy Oliver Stone reméljük összekapja magát végre. Két pitiáner fűtermesztő kerül összetűzésbe egy drogkartellel. Aaron Johnson, Taylor Kitsch, Benicio Del Toro, Salma Hayek és John Travolta, többek közt. Július 6-án nézhetik Amerikában.
2012. május 26.
Kicsit most bajban vagyok, ugyanis minden jel arra mutatott, hogy A diktátor lesz az új Borat, ezt viszont az Amerikát illető fricskázást leszámítva akár el is felejthetjük. Végeredményként egy sokkal populárisabb mozit kaptunk, és senki se csodálkozzon, ha majd nyomokban Sandler Zohanja jut az eszébe.
Ennek ellenére még mindig sikerült sokszor (mit sokszor? rengetegszer) hangosan felnevetnem, hiszen Larry Charles és Sacha Baron Cohen szerencsére nem hagyta el a sajátos humorérzékét a Kazah nép nagy fehér gyermeke után sem, pedig a Brüno már nem azt a színvonalat hozta. Poénjaik pontosan azért képesek elképesztő méreteket ölteni, mert nem kímélnek semmilyen társadalmat, sem etnikumot, mindenki alaposan megkapja a magáét. Csodálkozom is, hogy a 9/11-es jelenet nem keltett hangos felháborodást az amerikai kritikusokban.
A történet szerint a kelet-afrikai banánköztársaság teljhatalmú vezetője, Aladeen tábornok az ENSZ bizottságának meghívására Amerikába látogat. Nem is sejti, hogy saját emberei terveznek merényletet ellene: egy félresiklott kínzás után sikerül megszöknie, ám szakáll nélkül, így senki nem ismeri fel. Helyét a nulla intelligenciával megáldott dublőre vette át, eközben Aladeen megpróbál boldogulni Amerika utcáin, és eltökélt szándéka, hogy helyre tegye a dolgokat, miközben megismerkedik egy lánnyal is.
És itt jön újra a képbe, hogy mennyire populáris mozival állunk szemben: a forgatókönyv cselekményi része a kitaposott ösvényt követi, a dokumentarista stílust pedig mellőznünk kell ezúttal. A film minden kiszámíthatósága és sablonja ellenére azonban még mindig egy működőképes gépezet, hiszen a csípős, polgárpukkasztó poénok hatalmasat szólnak, merészen feszegetve rengeteg tabutémát, görbetükröt tartva minden és mindenki elé. Mindezt fokozzák a bevállalós cameók, a nyúlfarknyi, nyolcvanperces játékidő miatt pedig a tempóval sem volt gond, és akkor még nem is említettem a film legjobb jelenetét, amelyben Cohen a demokrácia vs. diktatúra beszédét tartja.
Még most is mosolyt csal az arcomra a többször látható momentum, amikor is Aladeen tábornok elhúzza az ujját a nyaka előtt. Cohennek minden esélye megvan arra, hogy még néhány hasonló kaliberű próbálkozás után egyik kedvenc komikusommá lépjen elő. A populáris köntösbe bújtatott cselekményvezetést leszámítva jól szórakoztam, szerencsére ez nem ment a poénok kárára, így 7/10 szerintem mindenképp megjár neki. Viszont egy Borat-újranézést ideje lenne beiktatni, csak legyen rá időm.

2012. május 25.
Igazából semmi extra; csak két werk-videó. Két hét múlva premier, hoppá, mi?
Úgyis régen volt már a vámpírokra vadászó elnökről hír, legalábbis nálam. Most nézzünk meg egy trailert, amit kifejezetten felnőtteknek szántak. Úgy egy hónap van vissza a premierig.
Emlékeztető gyanánt: A film Seth Grahame-Smith regényéből készült, ami odakint bizonyos körökben elég nagy népszerűségnek örvend. A történet szerint Abraham Lincoln másodállásban vámpírokra vadászik. A címszereplőt Benjamin Walker kelti életre, a rendezői székben Timur Bekmambetov (Wanted) csücsült.

2012. május 24.
A keresztapa - Godfather (1972)
Minden bizonnyal közhely lenne azt írni, hogy a legjobb gengszterfilm, ezért nem is teszem, sőt, valójában meg sem tudnám mondani, szerintem melyik a legjobb film a kategóriából. Maradjunk annyiban, ha nem is a legjobb, de tény, hogy a legmaradandóbb gengsztermozi A keresztapa.
Felejthetetlen: Lófej az ágyban.
Rendezte: Francis Ford Coppola
Szereplők: Marlon Brando, Al Pacino, Robert Duvall, James Caan

Már éppen eljutottam arra a szintre, hogy a szerintem elég gyenge első rész után mégis várjam valamennyire a folytatást, erre jönnek, és kapásból kilenc hónappal eltolják a G.I. Joe - Retaliation premierjét. Az indok, hogy átkonvertálják 3D-be, mert úgy aztán biztos sikeresebb, bla bla bla, de nagy valószínűséggel ennek a múlt héten Amerikában elstartolt Battleship - Csatahajó anyagi buktája lehet az oka. Az új premier: 2013. március 29. Fuck it?
A trailer elég érdekesnek tűnik így elsőre, bár látszik, hogy több másik filmből is építkezik. Egy iskolai kísérlet során egy természetfeletti jelenség szabadul el, állítólag true story alapján, na persze mostanában minden horror abból építkezik, érdekes. Todd Lincoln írja és rendezi, aki ezzel a filmmel debütál az egész estés filmek terén. Sebastian Stan, Ashley Greene és a Harry Potter-filmek Dracója, Tom Felton is feltűnik. Augusztusban mutatják be az amcsiknál.
Nagyon nincs semmi, amire úgy igazán rohannék, nem, még a Sötét Zsaruk sem.
Tegnap éjjel / Last Night - Avagy Sam Worthington romantikázik.
Men in Black - Sötét Zsaruk 3. / Men in Black III. - Ezúttal Josh Brolinnal megtoldva térnek vissza a fekete ruhások.
A folyosó / Isolerad - Érdekesnek tűnő svéd thriller?
Kezeket fel srácok! / Les mains en l´air - Francia dráma.
Viszlát, első szerelem / Un amour de jeunesse - Szintén dráma, de romantikus. És szintén francia.

Megérkezett az első tv-spot a Total Recall újragondoláshoz. Még mindig nem tűnik remake-nek, viszont annál jobbnak.
2012. május 23.
Mel Gibson újra a régi, és egy tökös, mexikói börtönfilmben mutatja meg, hogy van még mit a tejbe aprítania az egykori Martin Riggsnek.
A Get the Gringo teljesen váratlan meglepetésként ért ebben az - tudom, tudom, sokszor hangsúlyozom, de sajnos muszáj - akciófilm-apályban. Hiába, akár tetszik, akár nem, Mel Gibson is csak egy akcióhős, egy örök kedvenc akciófigura a jó öreg nyolcvanasokból, de mégis, ki a franc gondolta volna, hogy képes lesz még egy ilyen laza, de közben kőkemény és egyben piszkosul rafinált alakításra?
A történet onnan indul, hogy Gibson, névtelen hősünk bekerül egy mexikói börtönbe, egy balul elsült pénzrablás után. Természetesen ne egy szokványos börtönt képzeljetek el, az egész inkább egy lepusztult, külvilágtól elzárt mexikói falura emlékeztet. Bár vannakkorrupt őrök, de itt is megvan a hely kiskirálya, aki mindent a kezében tart. Ebben a nyomornegyedben az emberi élet aprópénzben mérhető. Gibson itt összebarátkozik egy kis sráccal és annak anyjával, akik elmesélik hősünknek borzalmas kapcsolatát a börtönbeli alvilág főnökével, ezen felül Gibson még a pénzét is visszaakarja szerezni valahogy, amit a mexikói zsaruk ugye szépen zsebre vágtak maguknak.
Az igazat megvallva én még mindig bízok Gibson visszatérésében, hogy újra a nagyok közt lehet, minden botránya ellenére. Tény, hogy a Get the Gringo most pont jókor jött, kellett már neki egy ilyen kaliberű mozi, ezen felül az 56 éves színészre mintha csak ráöntötték volna ezt a karaktert. Ugyanolyan laza és cinikus, mint például a Payback-ben volt anno. Neki ez a karizmatikus szellemiség ugyanolyan jól áll, mint mondjuk Downey-nak. Mindezt tetézi a teljesen közvetlen narráció, a poénok, valamint a hamisítatlan mexikói hangulat - amivel engem akármikor meglehet venni kilóra. A gettóbörtön valósághű ábrázolása pedig nem véletlen: az ott játszódó jeleneteket tényleg egy helyi sitten forgatták.
Való igaz, a történet alapján nem kell egy egyedi durranásra számítani, de azért sikerül csavarni párat a sztorin. Túl sokat nem szabad tőle várni, csupán egy másfél órás laza, de mégis tökös akció-kikapcsolódást, némi humorral és egy kevés dramaturgiával megspékelve, ami Gibson-rajongóknak pedig egy újabb, kötelező tananyag.
Az eredetileg How I Spent My Summer Vacation cím a film utolsó mondatához mérve talán sokkal jobban passzolt volna, de egye fene. Először lazán rávágtam volna egy 8 pontot, de így pár nappal később egy 7/10, na meg egy feles mindenképp elfér rá. Hiába néhány forgatókönyvi túlzás és egypár kisebb gikszer, ez a film egyszerűen szórakoztató. Gibsonnak pedig még ilyen szerepeket! Hazai premier: június 21.
A Get the Gringo teljesen váratlan meglepetésként ért ebben az - tudom, tudom, sokszor hangsúlyozom, de sajnos muszáj - akciófilm-apályban. Hiába, akár tetszik, akár nem, Mel Gibson is csak egy akcióhős, egy örök kedvenc akciófigura a jó öreg nyolcvanasokból, de mégis, ki a franc gondolta volna, hogy képes lesz még egy ilyen laza, de közben kőkemény és egyben piszkosul rafinált alakításra?
A történet onnan indul, hogy Gibson, névtelen hősünk bekerül egy mexikói börtönbe, egy balul elsült pénzrablás után. Természetesen ne egy szokványos börtönt képzeljetek el, az egész inkább egy lepusztult, külvilágtól elzárt mexikói falura emlékeztet. Bár vannak
Az igazat megvallva én még mindig bízok Gibson visszatérésében, hogy újra a nagyok közt lehet, minden botránya ellenére. Tény, hogy a Get the Gringo most pont jókor jött, kellett már neki egy ilyen kaliberű mozi, ezen felül az 56 éves színészre mintha csak ráöntötték volna ezt a karaktert. Ugyanolyan laza és cinikus, mint például a Payback-ben volt anno. Neki ez a karizmatikus szellemiség ugyanolyan jól áll, mint mondjuk Downey-nak. Mindezt tetézi a teljesen közvetlen narráció, a poénok, valamint a hamisítatlan mexikói hangulat - amivel engem akármikor meglehet venni kilóra. A gettóbörtön valósághű ábrázolása pedig nem véletlen: az ott játszódó jeleneteket tényleg egy helyi sitten forgatták.
Való igaz, a történet alapján nem kell egy egyedi durranásra számítani, de azért sikerül csavarni párat a sztorin. Túl sokat nem szabad tőle várni, csupán egy másfél órás laza, de mégis tökös akció-kikapcsolódást, némi humorral és egy kevés dramaturgiával megspékelve, ami Gibson-rajongóknak pedig egy újabb, kötelező tananyag.
Az eredetileg How I Spent My Summer Vacation cím a film utolsó mondatához mérve talán sokkal jobban passzolt volna, de egye fene. Először lazán rávágtam volna egy 8 pontot, de így pár nappal később egy 7/10, na meg egy feles mindenképp elfér rá. Hiába néhány forgatókönyvi túlzás és egypár kisebb gikszer, ez a film egyszerűen szórakoztató. Gibsonnak pedig még ilyen szerepeket! Hazai premier: június 21.
Egy ilyen trailer után naná, hogy várjuk Ruben Fleischer (Zombieland) gengsztermoziját, ahol Sean Pennt üldözik. Pillantsunk be most a kulisszák mögé. Szeptember 7. a kinti premierdátum.
Újabb Piranha 3DD kulisszák mögötti videó, ezúttal a vendégszereplő David Hasselhoffra fektetve a hangsúlyt. Június 14. még mindig.
F. Scott Fitzgerald regényéből már közel negyven évvel ezelőtt készült egy filmfeldolgozás, most azonban újra előkaparták A nagy Gatsby-t, olyan nevekkel, mint Tobey Maguire, vagy épp Leonardo DiCaprio. Egy húszas években, New Yorkba érkezett fiatalról, Nick Carraway-ről (Tobey) szól, aki szerelmes lesz egy nőbe (Carey Mulligan), viszont ehhez pénzt kell szereznie, így kénytelen részt venni a szomszédja, Nick Jay Gatsby (Leo) illegális üzleteiben.
Baz Luhrmann, az Ausztrália és a Moulin Rouge filmek rendezője dirigálta le a filmet, ami december 25-én érkezik az amerikai mozikba.

2012. május 22.
Nyolcvanas évek, rock zene, Tom Cruise pedig egy kib----tt rocksztár. Mindez egy szórakoztatónak tűnő musical keretein belül. A magyar cím Mindörökké Rock, mi pedig június 21-én nézhetjük.
Bizony, Némó is visszatér a mozikba, plusz egy dimenzióval, méghozzá szeptemberben. Olyan rajzfilm, amit szívesen megnéznék moziban amúgy, csak animációknál valahogy nem komálom a 3D-t sajna.
Néhány szereplő, valamint a rendező is beszél ebben az így készült-videóban. A film jelenleg 5 pont alatt áll Imdb-n, alig egy hónap múlva viszont már mi is lecsekkolhatjuk, jogos-e a kevés pontszám.
Ron Burgundy és híradós csapata jövőre újra visszatér. A minap látható volt egy teaser, most pedig passzoltak hozzá még egyet. Hamarosan a forgatás is kezdetét veszi, mert az még konkrétan nem tart sehol, viszont a stúdió nagy nehezen rábólintott a folytatásra.
Eredetileg Cogan's Trade címen futott, az eddigi cuccokat erre találjátok. Cannesban a napokban debütál a film, amelyben a főszereplő Jackie Cogan, a maffia megoldóembere, alias Brad Pitt. A hivatalos bemutatóra szeptemberig még várni kell.
2012. május 21.
Paul Thomas Anderson egy szcientológiához hasonló vallásról forgatott filmet, amely sokáig nem talált forgalmazót, de végül csak-csak lesz belőle valami. A filmben Philip Seymour Hoffman egy bigott vallási vezetőt alakít, aki Joaquin Phoenix karakterét téríti át saját vallására, de a fickó idővel rájön, hogy ez nem épp a jó út. Októberre érkezik a film.
Romantikus köntösbe csomagolt világvége-film, Steve Carrell, ilyen előzetessel. Július 12. a hazai premierdátum, a magyar cím pedig: Míg a világvége el nem választ.
Get More: Movie Trailers, Movies Blog
Megállíthatatlanul dübörög a Brave kampánya, a Pixar ezúttal egy majdnem egy perces jelenetet osztott meg az itthon Merida, a bátor címen futó animációból. Augusztus 2., tudjátok.
És akkor meg is érkezett a soron következő James Bond film előzetese. Daniel Craig újra a 007-es ügynök bőrében, akinek ezúttal a Javier Bardem alakította gonosszal gyűlik meg a baja. A filmet Sam Mendes rendezi, amely Égszakadás címmel érkezik a mozikba majd novemberben.
2012. május 20.
Drágán add az életed! - Die Hard (1988)
Nem csak az egyik legjobb all-time akciófilm, de ha poénosra akarnám venni a figurát, akkor azt is mondanám, hogy az egyik legjobb karácsonyi film is, haha! John McClane karaktere azóta ikonná vált, a borosta, a karcolások, a koszos trikó és a megtört szálú cigaretta mellé már csak egy pisztoly kell, és készen is van kedvenc akcióhősünk. Yippee ki-yay, motherfucker! A Die Hard pedig piszok jó film.
Felejthetetlen: Van néhány, de a legnagyobbat akkor röhögtem, amikor az elit kommandóst menet közben megszúrja egy bokor ága. Totál jelentéktelen, de mégis komolytalan, akárcsak rengeteg hasonló geg és beszólás.
Rendezte: John McTiernan
Szereplők: Bruce Willis, Alan Rickman, Bonnie Bedelia, Paul Gleason

Egy dologban biztosak lehetünk, mégpedig abban, hogy Philip Seymour Hoffmanban valahol egy cinikus, mondhatni szatírikus rendező rejtőzik. Ez főleg a film utolsó húsz percében vált bizonyossá számomra. Ahhoz azonban, hogy ezen tulajdonságok végérvényesen a felszínre törjenek, még nem árt néhányszor a rendezői székből is irányítania. Kezdésnek egy keserédes romantikus komédiával probálkozott. Közel sem tökéletes, nem is kiforrott munka, de kezdésnek elmegy.
A limuzinsofőrként dolgozó Jack (P.S.H.) kissé magának való, csimbókos hajú figura, jó ideje a magányba burkolózott, csak a reggae tudja őt feldobni, na meg barátja és egyben kollágája, Clyde. Cimborája és annak párja úgy döntenek, kerítenek Jack-nek egy csajt, aki talán kirángatja őt a szürkeségből. A lány, Connie (Amy Ryan) olyannyira megtetszik Jacknek, hogy nem csak főzni tanulna meg a kedvéért, de még csónakázni is elvinné, amihez úszóleckéket kell vennie, hiszen úszni sem tud. A film tulajdonképpen arról szól, hogy Jack miképp próbál talpra állni a cél érdekében, hogyan próbál változtatni az életén ahhoz, hogy elnyerje egy nő szívét.
Mindezt kissé távolságtartóan teszi, sajnos nem sikerül annyira megragadni a nézőt, hogy Jack érzéseit maximálisan átérezzük, még akkor sem, ha ő tulajdonképpen egy tetőtől talpig szimpatikus figura, és bár szurkolunk neki céljai elérésében, de mindeközben bezavar, hogy feleslegesen sok időt fordítottak Clyde, és annak párjának zűrös szerelmi életére, ezzel egy teljesen felesleges adalékkal megtoldva az így is cingár másfél órás játékidőt. Egy erősebb forgatókönyvet mindenképp elbírt volna a film, talán ha P.S.H. nem egy elsőkönyves Zs-színész (Robert Glaudini) szkriptjéből dolgozik, akkor mindenképp korrektebb végeredményt tálalhatott volna elénk.
Azonban a melankolikus hangulat, a zenék nagyszerű kiválasztása, és a füstbe ment vacsorai jelenet (Woody Allen előtti tisztelség?), és még néhány további pozitívum voltaképp kárpótol minket. A Jack Goes Boating nem a csónakázásról szól, hanem a célok eléréséről, a magányból való kiszakadás témáját feszegeti, sajátos kivitelezésben tálalva.
6/10 a maximum, egyáltalán nem popcorn-film. Néhol megmosolyogtat, van, hogy elszomorít, és egy minimális hiányérzetet is ott hagy a végén. Nem mindenkinek ajánlott.

A Variety megpendítette a hírt, miszerint Ryan Reynolds a legesélyesebb a Hegylakó reboot főszerepére. Ki gondolta volna, ezt is feldolgozzák. Arra mondjuk semmi esély, hogy az első részt felülmúlják. Főleg, hogyha a Twilight íróira bízták a forgatókönyvet? Egyelőre még csak körvonalazódik a project, most Reynolds nevével kicsit biztosabb pontra jutott, de még akármi lehet.
Ugye amit a Diktátor előtt adtak le. Az első rész nekem többnyire bejött, de nem dobtam el tőle az agyam, szerintem újra sem néztem még. Szórakoztató, hangulatos, de simán megértem, ha sokan csak egy tipikus Ferrell-hülyeségnek könyvelik el. A második részt szintén Adam McKay rendezi, Ferrell, Carrell, Rudd és Koechner is visszatérnek, de még Luke Wilsont is pletykálják. Két évet még várni kell.
Nem tudom amúgy, van-e értelme a folytatásnak, az első rész egész kerek volt, a végén mindenkiről megtudtuk, mi történt vele a későbbiekben. De majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

A filmről bővebben erre olvashatsz, és a trailer is ezen a linken érhető el. Vérbeli old school mozi, húszas évek, szeszcsempészek, ilyen nevekkel: Tom Hardy, Shia Labeouf, Guy Pearce, Gary Oldman, Mia Wasikowska... Na de jöjjenek a poszterek. Premier augusztusban.
2012. május 19.
Mi november 8-án láthatjuk az Alex Cross című thrillert, amelyben a meglepően durván kinéző Matthew Fox alakít egy sorozatgyilkost, Picassót, akire egy Alex Cross (Tyler Perry) nevű nyomozó vadászik. Rachel Nichols, Jean Reno és Edward Burns mellett John C. McGinley is felbukkan Rob Cohen filmjében.
A filmben Bill Murray alakítja Franklin Delano Roosevelt amerikai elnököt, akihez ellátogat a brit királyi család 1939-ben. A fő cselekményszál azonban Roosevelt és annak unokahúgára koncentrál, az elnök ugyanis beleszeretett a lányba.
Roger Michell, az Ébredj velünk! rendezője szállítja le nekünk idén a filmet, főbb szerepekben pedig Bill Murray, Olivia Williams, Laura Linney.

Elijah Wood nőket gyilkol ebben a remake-ben, skalpjukat pedig hazaviszi. A Magasfeszültség rendezőjétől, valamikor az idei évre esik be a film.
2012. május 18.
A Fantasmania Online Játékbolt egy három részből álló, Avengers nyereményjátékot hirdetett meg. Mindössze egy-egy kérdésre kell válaszolni (május 9., 14. illetve 18.). A helyes válaszok beküldői közt a Fantasmania két darab különböző Iron Man figurát sorsol ki. Ezt és ezt.
Harmadik kérdés:
- Ki rendezi a Vasember 3-at?
A választ a fantasmania.jatek@gmail.com-ravárjuk 'Bosszúállók Mozizoom nyereményjáték 3. kérdés' tárggyal.
Helyenként a Bourne-filmeket juttatja eszünkbe ez a Safe House, de közel sem a minőségével, hanem néhány kameramozgással, valamint azzal, hogy mindenféle nyakkendős alakok irányítják a szálakat sok-sok monitor mögül. A Safe House valamivel butább szinten helyezkedik el, bár tény, hogy ebben az akciófilm apályban sokaknak majd tényleg bejön, amit meg is értek. Hiába futtatják le a közel két óra alatt párszor a kötelező köröket.
Amúgy Ryan Reynolds alakít egy CIA alkalmazottat, aki már feljebb szeretne lépni a ranglétrán, hiszen mást sem csinál, csak az ügynökség védett házát őrzi, ahova kihallgatni viszik az embereket. Egyik ilyen fogvatartott a hazáját eláruló, szinte már legenda számba menő Tobin Frost (Denzel Washington), akinek sikerül meglépnie, Reynolds pedig a karrierje érdekében úgy dönt, tisztába teszi a dolgokat. Azt hiszem 6/10 a maximum, amit adni tudok. Reynolds most egyáltalán nem győzött meg, Denzel annál inkább. Nem volt rossz élmény, de nem nézném újra, sem a hosszú játék idő és sablonrengeteg miatt, de azért sem, mert nem sikerült annyira falhoz vágnia, amennyire egy akciófilmnek illik.

Bradley Cooper egy írót alakít, akinek ihlet híján nem igazán megy az írás. Ezúttal azonban nem egy pirulát szed be, hanem más írásával próbál sikert aratni. A másik írót Jeremy Irons alakítja.
A filmben továbbá feltűnik még Zoe Saldana, Olivia Wilde, J.K. Simmons, Dennis Quaid is.Brian Klugman és Lee Sternthal első rendezése, a bemutató pedig szeptemberre esedékes.

Nic Cage és John Cusack egy filmben, ahol 50 Cent a producer... úristen hol vannak már azok az idők, amikor Face/Off és High Fidelity... Igaz történet, a nyolcvanas években egy Robert Hansen nevű fickó (Cusack) nőket rabol el, hogy aztán az erdőben vadásszon rájuk. Egyik prédája aztán megszökött. Cage egy nyomozót, 50 Cent pedig egy stricit formál meg. Scott Walker írta és rendezte, akinek ez az első komolyabb munkája.
A 2008-as Taken második részében Liam Neeson visszatér, hogy újra rendet tegyen. Ezúttal egy első részben megölt emberrabló apja próbál bosszút állni Neeson-on és annak feleségén. A rendezői székbe ezúttal Oliver Megaton került, a projekt útját viszont ismét Luc Besson egyengeti. Október 5-én mutatják be Amerikában.